2011-03-10 15:02:35• hírek • Póti Orsolya

Versenyeznek a zene barátai

A Szatmárnémeti Gyermekek Palotája március 12-én harmadik alkalommal rendezi meg "A zene barátai"  Országos Zongoraversenyt  óvodások és diákok számára. Most a szervezésben a Show Time Entertainment Factory is közreműködik, a Roland zongoragyártó cég pedig első alkalommal vállalta el a rendezvény támogatását.

A Szatmárnémeti Show Time Entertainment Factory programszervező cég  idén a kulturális rendezvények szervezéséből is kiveszi a részét, ugyanis március 12-én a III. "Zene barátai" elnevezésű országos zongoraverseny társszervezőjeként lép színre, hogy támogassa a Gyermekek Palotája által kezdeményezett versenyt. A nagy sikernek örvendő rendezvényhez idén a Roland Zongoragyártó, mint főtámogató is a nevét adta, és egy különleges zongorakiállítással színesíti az eseményt.

A versenyt olyan 5-16 év közötti óvodásoknak és iskolásoknak szervezik, akik nem zeneiskolákból érkeznek;  tanintézményen kívül, hobbiszinten sajátították el zenei ismereteiket a klasszikus, billentyűs hangszeren.

Antal Attilától, a  programszervező cég vezetőjétől megtudtuk: a zongoraversenyre közel százhúszán jelentkeztek az ország különböző pontjairól, Szatmár megyéből pedig több mint tízen vesznek részt. A kis zongoristák március 12-én, 9 órától - különböző kategóriában - mérhetik össze tehetségüket a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniában.

A verseny 9 és 17 óra között zajlik, ezt követően, amíg a zsűri értékel színvonalas zenés bemutatókat tekinthet meg a közönség, és 18 óra 30 perctől díjkiosztó-gála keretében kiderül, hogy ki lesz az idei verseny legügyesebb előadója.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: