2010-03-22 15:52:27• hírek • Szatmár.ro

Versengtek a matekesek

Hétfőn ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjkiosztással ért véget a Szatmárnémetiben első alkalommal megszervezett Kárpát-medencei tehetséges matematikusok seregszemléje, a XIX. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny.

Négy napon keresztül, március 19-22. között több mint kétszázötven matematikában tehetséges Kárpát-medencei diákot és kísérőiket, valamint meghívott vendégeket látott vendégül megyeszékhelyünk. Idén első ízben adott otthont Szatmárnémeti a XIX. Nemzetközi Magyar Matematika Versenynek, amelyet a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, valamint a megyeszékhely három magyar tannyelvű líceuma - a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Református Gimnázium - szervezett.

A rendezvénysorozat pénteken este, a szatmárnémeti Láncos-templomban ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, amelyen elsőként Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatója köszöntötte a közel háromszáz Kárpát-medencei résztvevőt, diákokat és tanárokat, akik hetek, hónapok óta készültek a megmérettetésre.

„Egyre kevesebben foglalkoznak matematikával csupán azért, mert az szép. Ezen a versenyen viszont évről évre összegyűlnek a Kárpát-medence legtehetségesebb matekesei" - mondta el a megnyitón Matekovits Mihály miniszteri tanácsos, aki sikeres versenyzést kívánt a résztvevő diákoknak.

A köszöntőbeszédeket követően a Szatmári Református Egyházmegye Lelkészkórusának és a Református Gimnázium énekkarának műsorát hallgathatta meg a közönség, majd pedig a gimnázium tizedikesei tolmácsolták Szilágyi Domokos, Babits Mihály és Kölcsey Ferenc szavait.


Ünnepélyes körülmények között zárult a verseny
Ünnepélyes körülmények között zárult a verseny


A kiemelkedő seregszemle megmérettetésre, a dolgozatírásra másnap, szombaton reggel kilenc órától került sor a Kölcsey Ferenc Főgimnázium termeiben, ezt követően a diákok és a meghívottak városnézésen vettek részt, öt órától pedig szakmai előadásokat hallgathattak meg a Kölcsey Ferenc Főgimnázium dísztermében. A szombati nap a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniában zenés-táncos esttel zárult, vasárnap pedig Szatmár és Máramaros nevezetességeit barangolták be a résztvevők, és mivel az eredményhirdetésre csak hétfő reggel került sor, így két napig izgulhattak a versenyzők.

A szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniában megrendezett ünnepélyes eredményhirdetés előtt Hadházi Éva zenetanár vezetésével a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont Adoremus kórusa és a Históriás együttese lépett fel. Ezt követően Csehi Árpád Szabolcs megyei tanácselnök, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti alpolgármestere és Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes köszöntötte a résztvevőket a zsúfolásig telt teremben.

Ezután következett a mindenki által várva várt eredményhirdetés, melyet Koczinger Éva matematikatanár konferált fel.

A kilencedik osztályos kategóriában első helyezést ért el Janzer Olivér (Budapest), Varnyú József (Debrecen), második lett Oláh Mátyás (Margitta), Zilahi Tamás (Budapest) és Bingler Arnold (Kaposvár), harmadik díjat kapott Kajántó Sándor (Székelyudvarhely), Bor Julianna (Paks), Mázik László (Komárom) és Szkalisity Ábel (Szeged).


Számos meghívott követte figyelemmel a díjátadást
Számos meghívott követte figyelemmel a díjátadást


A tizedik osztályosok között Bunth Gergely (Budapest), Piri Annamária (Zenta) és Szőts János (Baja) győzedelmeskedett, második lett Remete László (Debrecen) és Erdős Gergely (Nagykanizsa), harmadik díjat kapott Abonyi József (Nagykanizsa), Mester Márton (Szeged), Borka Péter (Ipolyság), Komán Zsombor-Attila (Brassó), Porsche Endre (Székelyudvarhely) és Körmöczi Andor (Zenta).

A tizenegyedikesek versenyét a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja, Bondici László és a kaposvári Morapitiye Sunil nyerte, második lett Harsányi Tamás (Debrecen), Vadon Viktória (Miskolc) és Borsos Zalán (Marosvásárhely), harmadik díjat kapott Balási Szabolcs (Budapest), Vass Balázs (Székelyudvarhely), Benedek Annabella (Marosvásárhely), Palincza Richárd (Budapest), Szabó Antal (Nyíregyháza) és Kispéter Tamás (Szeged).

A végzősök között Éles András (Debrecen), Aujenszky Tamás (Budapest) és Somogyi Ákos (Kaposvár) lett az első, második díjban részesült Cséke Balázs (Bonyhád) és Gőgös Balázs (Győr), harmadik lett Sebestyén Balázs (Kolozsvár), Ágó Krisztina (Zenta) és Pálinkás István (Gyula).

A legkiemelkedőbb diákoknak és pedagógusaiknak ugyanakkor Sógor Csaba európai parlamenti képviselő brüsszeli tanulmányutat ajánlott fel.

A XIX. Nemzetközi Magyar Matematika Versenyen több mint kilencven díj talált gazdára, így szinte senki sem távozhatott üres kézzel Szatmárnémetiből.


Sógor Csaba EP-képviselő adta át a díjakat
Sógor Csaba EP-képviselő is díjakat adott át


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: