2018-01-21 14:30:07• hírek • Oszkó Viktória

Vers- és prózamondó versenyt tartottak hétvégén a Kölcseyben

Január 20-án és 21-én Vers- és prózamondó versenyt szerveztek a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban.

A hétvége eseménydúsan telt a Kölcseyben, péntek délután 14:00 órától, szombaton pedig reggel 10:00 órától izgulhattak a versenyzők és hozzátartozóik, hiszen megkezdődött a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett szavalóverseny, amelyet  a Szatmárnémeti LiterArt Egyesület és a  Kölcsey Ferenc Főgimnázium szervezett.
 

Korábbi cikkünkben már olvashatták, hogy az egyes csoportokban induló diákok milyen témában választhatták ki azt a művet, amivel úgy érezték, meggyőzhetik a zsűrit. A bíráknak nem volt könnyű dolguk, a gyerekek nagyon felkészülten érkeztek a versenyre.

 

A1-es kategóriában első helyezést ért el Volfer Dóra II. osztályos tanuló a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból, második lett Csorvási Panka I. osztályos tanuló szintén a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból, harmadik pedig Kárpinszki Benedek II. osztályos tanuló lett, a 10-es Számú Általános Iskola diákja.
 

Dícséretet kapott Butean Dániel I. osztályos tanuló a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, Nagy Jázmin II. osztályos tanuló a Mircea Eliade Általános Iskolából, Lukács Jázmin I. osztályos tanuló a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, és Máté Eszter I. osztályos tanuló az Avram Iancu Általános Iskolából.
 

A Kölcsey Ferenc Szülői Egyesület különdíját Mudure Cristina Maria II. osztályos tanuló kapta az Érszakácsi Általános Iskolából, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium díját pedig Czumbil Petra II. osztályos tanuló,  a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja vehette át.



 

A2-es kategóriában  első helyezést ért el Lieb-Nemes Fanni III. osztályos tanuló a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, második lett Jánk Kitty IV. osztályos diák a Szatmárnémeti Református Gimnáziumból, szintén második lett Kárpinszki Zsófia a 10-es Számú Általános Iskola diákja, harmadik pedig Kiss Bálint IV. osztályos tanuló, a Szatmárnémeti Református Gimnázium tanulója lett.
 

Dícséretet kapott Varga Tamara III. osztályos tanuló a Ion Creanga Általános Iskolából. A Kölcsey Ferenc Szülői Egyesület különdíját Pallai József III. osztályos tanuló, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja kapta.


 

 

B1-es kategóriában első helyezést ért el Staharoczky Balázs V. osztályos tanuló, a  Nagybányai Nicolae Iorga Általános Iskola diákja. Második lett Matuz Anna V. osztályos tanuló, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium dákja, és harmadik helyen végzett Matkó Viven VI. osztályos tanuló, az Avram Iancu Általános Iskola diákja.
                                                                                                                      

A Literart Egyesület különdíját kapta Maroscsák Dániel VI. osztályos tanuló, a Johann Ettinger Német Elméleti Líceum diákja, a Kölcsey Ferenc Szülői Egyesület díját Heil Dominik VI. osztályos tanuló, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja kapta, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium díját pedig Veszprémi Tamara VI. osztályos tanuló,  a Nagykárolyi Elméleti Líceum diákja vehette át.


 

 

B2-es kategóriában első helyezést ért el Ianuczás Viktória VII. Osztályos tanuló, az Óvári Általános Iskola tanulója. Második lett Boros Noémi VIII. osztályos tanuló, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákja, és harmadik helyen végzett Kása Petra VII. osztályos tanuló,  a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja.
 

Dícséretben részesült Medgyesi Kinga VIII. osztályos tanuló a Ion Creanga Általános Iskolából, Pop Erika VIII. osztályos diák a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból és Sztankovics Alexandra VII. Osztályos tanuló a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból.
 

A Literart Egyesület különdíját Leitner Gerlinde, VII. osztályos tanuló, az Aurel Popp Művészeti Líceum diákja kapta, a Kölcsey Ferenc Szülői Egyesület díját Sógor Dóra, VII. osztályos tanuló az Avram Iancu Általános Iskolából, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium díját pedig Merk Eszter, VII. osztályos tanuló, a Nagykárolyi Elméleti Líceum diákja kapta.


 

C1-es kategóriában első helyezést ért el Balogh Ádám X. osztályos tanuló, a Hám Római Katolikus Teológiai Líceum diákja, második lett Tóth Panna IX. osztályos tanuló, a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium diákja, harmadik helyen pedig Kánya Réka IX. osztályos tanuló, a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákja végzett.
 

Dícséretet kapott Jánk Péter, X. osztályos tanuló a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból, Erdei Ingrid IX. osztályos tanuló a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, illetve Polacsek Eszter IX. osztáyos tanuló szintén a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból.
 

A Literart Egyesület különdíját Mezőfényi Beatrix IX. osztályos tanuló kapta a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, a Kölcsey Ferenc Szülői Egyesület díját pedig Újvári Marcell IX. osztályos diák vehette át a  Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból.


 

C2-es kategóriában első helyezést ért el Trill Helga, XI. osztályos tanuló, a Budapesti Ady Endre Gimnázium diákja, második lett Moroz Hannelore, a Szatmárnémeti Református Gimnázium XI. osztályos tanulója, harmadik helyen pedig Nyiscsák István Zsolt, a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium XII. osztályos diákja végzett.

 

Dícséretet kapott Tatár Zsuzsa, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XII. osztályos tanulója, Fülöp Dávid, a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium XI. osztályos diákja, Szabó Adrienn, a budapesti Ady Endre Gimnázium XI. osztályos tanulója és Grebur Krisztina, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XI. osztályos diákja.
 

A Literart Egyesület különdíját Mészáros Cynthia, XII. osztályos diák kapta a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, a Kölcsey Ferenc Szülői Egyesület díját Pál Eszter XII. osztályos tanuló vehette át a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium díját pedig Gunyecz Anna Piroska kapta, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium XII. osztályos tanulója kapta.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: