2016-09-19 16:02:54• hírek • Kocsis Zoltáns

Vereség után győzelem Aradon

Akárcsak egy héttel korábban Szatmárnémetiben, Aradon is elveszítette első barátságos meccsét a Szatmárnémeti VSK női kosárlabda-csapata, majd megnyerte a másodikat.

Vasárnap délután 18 órakor mutatta be szurkolóinak a 2016-2017-es szezonra készülő keretét az ICIM Arad csapata, majd megmérkőzött a szatmáriakkal. A jelek szerint a vendégeknél többen is kisebb gyomorrontással bajlódtak, Chastity Reed például három perc után cserét kért. A találkozót végül a Arad nyerte 50-41-re, a mérkőzés után José Araujo mester viccesen meg is jegyezte, jó kis kézilabdameccs volt.

Hétfő délben már mindenki rendbe jött, a portugál tréner a teljes keretére számíthatott - még a 27 éves louisianai Reedre is. A VSK támadójátéka alaposan fel is javult és 66-49-re legyűrte az Aradot.

A két gárda egy héttel korábban Szatmárnémetiben játszott két, szintén nem túl kosárgazdag meccset. Az Arad akkor megnyerte az első találkozót 64-56-ra, a VSK pedig másnap 62-45-re visszavágott.

Aradon még nem lépett pályára a VSK két új igazolása, az amerikai Laurin Mincy és a szerb Krisztina Baltics, ők a hét folyamán csatlakoznak a kerethez. „José számára nem az eredmény volt a legfontosabb, hanem hogy mindenkit pályára tudjon küldeni, beleértve a fiatalokat is", magyarázta Feleki Zsolt csapatmenedzser.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: