2009-07-27 14:03:49• hírek • MTI

Véradás kolbászért

Sültkolbásszal csalogatja véradásra a székelyföldi magyarokat a sepsiszentgyörgyi vérközpont.

Minden önkéntest rögtön a véradás után egy adag illatos sültkolbásszal, kenyérrel és mustárral, egy palack ásványvízzel és fagylalttal jutalmaznak.
"A jelentkezők megkapják a törvény által szavatolt hét ebédjegyet is, de ez túl személytelennek tűnt" - indokolta a furcsa jutalmat Andy Rosin, a központ igazgatója a Krónika című kolozsvári napilapnak. Mint mondta, Székelyföldön a gulyás és a kolbász a jellegzetes étel, de mivel gulyást nem tudnak főzni, kolbásszal kínálják a véradókat. A kolbászt a központ konyháján süti az intézmény sofőrje, aki korábban szakács volt.

 

A vérközpontnak nem ez az első kezdeményezése, amellyel véradásra próbálja buzdítani a háromszékieket. A korábbi kampány vadnyugati mintára készült. „Wanted" - hívta fel a figyelmet a falragasz és a lakosság körében osztogatott szórólap, amelyen a véradó általános adottságai voltak olvashatók.
Andy Rosin a Krónikának elmondta, az elmúlt évekhez képest mintegy 25 százalékkal emelkedett az önkéntesek száma, nagyon sok, 1990 után született fiatal jelentkezik véradásra.
Kovászna megyében, az elszigetelt Kommandón élők vére a legegészségesebb, mert ők ózondús levegőt szívnak, és egészségesen táplálkoznak.


Sült kolbásszal csalogatják a véradókat
Sült kolbásszal csalogatják a véradókat


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: