2018-08-28 22:04:20• hírek • mti

Veni, Vidi, non vici - Döntetlennel búcsúzott a Vidi FC

A Vidi FC 1-1-es döntetlent ért el a görög AEK Athén vendégeként, és 3-2-es összesítéssel elveszítette a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó párharcát, így ősszel az Európa-liga csoportkörében folytathatja nemzetközi szereplését.

 
A Vidi FC nem várhatta kedvező helyzetből az athéni találkozót, hiszen a párharc budapesti első meccsén az AEK Athén 2-1-re győzni tudott. A visszavágó előtt mindkét együttes szakvezetője képesnek tartotta a győzelemre és a továbbjutásra a csapatát, jóllehet utóbbihoz Marko Nikolic alakulatának minimum két góllal jobbnak kellett lennie a görög bajnoknál.
    
 
Az Athénba még begipszelt kézzel érkező jobbhátvéd, Fiola Attila is vállalta a játékot, karján már csak egy kisebb rögzítőkötés volt. Vele ellentétben nem játszhatott az első mérkőzésen kiállított Huszti Szabolcs, mint ahogy a görögök második gólját szerző - szintén piros lapot kapott - Taszosz Bakaszetasz sem.
    
 
Az első negyedórában a fehérváriak maximálisan betartották edzőjük azon utasítását, hogy nem kell fejetlenül támadni a továbbjutást jelentő sikerhez, hiszen többnyire a görögök vezettek támadásokat és alakítottak ki helyzeteket Kovácsik Ádám kapuja előtt. Az eleredő esőben kiegyenlítettebbé vált a játék, egy sarokrúgást követően Anel Hadzic fejese jelentett veszélyt a hazai kapu előtt, majd Danko Lazovic kiválóan elvégzett szabadrúgását tolta ki ujjheggyel Vaszilisz Barkasz.
    
 
Félóra elteltével a Vidi FC kapusának kellett egymás után több nagy védést bemutatnia, miközben a fehérváriak nagy erőket mozgósítottak a gólért. A szünet előtt Marko Livaja húsz méterről eleresztett bombája centiméterekkel elkerülte a vendégkaput.
 
    
 
A második félidő elején az AEK került közelebb a Bajnokok Ligája főtáblájához, miután a Fiola Attila szabálytalanságáért megítélt büntetőt Petrosz Mantalosz magabiztosan értékesítette. A Vidi FC nem esett kétségbe és egy Kosztasz Galanopuloszról saját kapuja felé vágódó beadással akár egyenlíthetett volna. Ami nem sikerült akkor, néhány perc múlva, az 57. percben összejött: Danko Lazovic remek szöktetésével Loic Nego lépett ki és higgadtan emelt a görög kapuba.
    
 
A székesfehérváriak nem álltak le, továbbra is támadásban maradtak. A fehérvári gólszerző, majd Marko Scepovic távoli próbálkozása is góllal kecsegtetett. A Vidi FC előtt felcsillant a remény a győzelemre, mivel a lengyel játékvezető Hélder Lopest kiállította. A magyar bajnok az utolsó másodpercekig elkeseredetten küzdött a hosszabbításért, de nem sikerült újabb gólt elérnie.
    
 
Az AEK Athén legutóbb a 2006/07-es idényben szerepelt a BL csoportkörében.

 

Az ukrán Dinamo Kijev és a horvát Dinamo Zagreb is kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójában, így az Európa-liga csoportkörében folytatja szereplését.

 

Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint a magyar válogatott hátvéd, Kádár Tamás végigjátszotta az ukrán csapat hazai mérkőzését, amely gól nélküli döntetlennel zárult a holland Ajax ellen.
    

Eredmények,
    BL-selejtező, 4. forduló, visszavágók:
Dinamo Kijev (ukrán)-Ajax (holland) 0-0
    Továbbjutott: az Ajax, 3-1-es összesítéssel.
Dinamo Zagreb (horvát)-Young Boys (svájci) 1-2 (1-0)
    Tj.: a Young Boys, 3-2-es összesítéssel.
AEK Athén-VIDI FC 1-1 (0-0)
    Tj.: az AEK Athén, 3-2-es összesítéssel.

    szerdán játsszák:
PAOK Szaloniki (görög)-Benfica (portugál) 21.00 (az első mérkőzésen: 1-1)
PSV Eindhoven (holland)-BATE Boriszov (fehérorosz) 21.00 (3-2)
Salzburg (osztrák)-Crvena zvezda (szerb) 21.00 (0-0)
    

A győztesek a Bajnokok Ligája, a vesztesek az Európa-liga csoportkörébe kerülnek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: