2018-08-08 05:44:08• hírek • MTI

Véletlenül rakétát lőtt ki egy spanyol vadászgép

Észtország légterében, gyakorlatozás közben véletlenül rakétát indított egy spanyol vadászgép: károk nem keletkeztek, ám az ügyben vizsgálat indult – közölte kedden a spanyol védelmi minisztérium.

Jelenleg Spanyolország NATO-feladatként részt vesz Baltikum légtérvédelmében. A tájékoztatás szerint a spanyol légierő Eurofighter Typhoon típusú, jelenleg Litvániában állomásozó gépével kedd délután történt az eset, Észtország délnyugati részében, ahol engedélyezett az ilyen gyakorlat. Az AMRAAM típusú, levegő-levegő rakéta nem talált el semmilyen repülőgépet. A gyakorlórepülésen részt vett két másik, francia katonai gép. Több szálon is vizsgálat indult, hogy kiderítsék a történtek okát.
 

Az illetékes észt hatóságok arról számoltak be, hogy az incidens a gyakorlórepülések övezetében, az észtországi Pangodi települése felett történt, és az Eurofighter egy levegő-levegő rakétát indított el északi irányban. Kiemelték, hogy a rakéta, amely tíz kilogrammos robbanótöltettel volt felszerelve, önmegsemmisítő rendszerben működött, amely még a levegőben megsemmisíti a töltetet. Ennek ellenére a rakéta csak 40 kilométerrel arrébb, Tartu városától északra zuhanhatott a földre. A rakéta 3,7 méter hosszú, átmérője 18 centiméter.
 

A helyi hatóságok még keresik a rakéta maradványait. Felhívták a lakosok figyelmét, hogy ha rábukkannak a maradványokra, ne nyúljanak hozzá, hanem távolodjanak el tőle és azonnal értesítsék a hatóságokat. Juri Ratas észt kormányfő Facebook-oldalán nagyon sajnálatosnak nevezte az incidenst, hozzátéve, hogy „hála Istennek nem sebesült meg senki”.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: