2016-04-14 15:23:22• hírek • Szatmár.ro

Véleményezz, mert ez most Rólad szól!

Májusban megérkezik Szatmár megyébe is a Magyar Ifjúsági Értekezlet karavánja, amelynek célja, hogy lehetőséget teremtsen a fiataloknak arra, hogy az őket érintő kérdésekbe beleszóljanak.

„Minden fiatalnak van véleménye. Ez sohasem volt kérdés. Sőt, sokszor a friss gondolkodásuknak köszönhetően olyan megoldásokat tudnak javasolni, amelyek gyakorlatiasabbak és kivitelezhetőbbek, mint amit a felnőttek tudnak javasolni" - magyarázta Őri-Pákay Franciska, a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács (MIÉRT tagszervezet) elnöke, majd hozzátette, hogy mindenképpen esélyt kell adni a fiataloknak - s egyben rászoktatni őket - arra, hogy kimondják a véleményüket a számukra fontos kérdésekről, témákról és problémákról. Minden döntés és lépés, amelyet meghoznak az országban - legyen szó akár a tanügyi rendszerről vagy a gazdaságpolitikáról - az érinti a fiatalokat. A MIÉRT-et érdekeli, hogy mit akar az ifjúság.

Ezért szeretnék, ha középiskolások, egyetemisták és fiatal munkavállalók egyaránt, minél többen beleszólnának és elmondanák a véleményüket a karaván konzultációján, hiszen így az ifjúsági szervezetek és ifjúsági képviselők is egy reális képet kapnak arról, hogy mit akarnak a fiatalok valójában. Így sokkal többet tudnak tenni az ifjúság érdekében, és azokra a dolgokra fókuszálnak, amelyek a fiatalok számára tényleg fontosak.

„Semmiképpen nem egy unalmas kérdőívet kell elképzelni. Interaktív beszélgetés az alapja a konzultációnak, ahol a résztvevők név nélkül válaszolhatják meg a kérdéseket egy tableten. A beszélgetést egy moderátor vezeti, aki folyamatosan bevonja a résztvevőket az adott kérdés megvitatásába. A konzultáció során általános kérdések lesznek (közélet, szabadidő, droghasználat) majd a középiskolások esetében a tantervet érintő kérdések, a fiatal munkavállalók esetében az itthon maradás és elvándorlás miértjeiről beszélgetnének a résztvevők" - tért ki a konzultáció folyamatának részleteire Őri-Pákay Franciska, majd hozzátette, hogy a konzultáció nem csak a megszokott módon, Szatmárnémetiben zajlik, hanem ezúttal Nagykárolyban is, a minél szélesebb körű véleményalkotás érdekében.

A konzultáció két szinten zajlik mjd: egyrészt középiskolában, másrészt viszont a fiatal felnőttek körében. Ez utóbbiakat egy-egy helyi szórakozóhelyre invitálják a szervezők a kora délutáni órákban, ahol egy hűsítő üdítő mellett oszthatják meg a MIÉRT-tel és a szervezőkkel a véleményüket. A részletekről informálódhatsz továbbra is a sajtóból, valamint a MIÉRT és a SZÁMIT közösségi oldalairól.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: