2013-10-03 15:04:15• hírek • Kocsis Zoltán

Vegyél részt te is Szatmár megye fotóalbumának kialakításában!

Táj, város, falu, műemlékek, épületek, hagyományos viselet, történelem, gazdaság, sport - egy szóval, szatmári mindennapok: mindezen témákról szóló fényképeket vár a Szatmár Megyei Tanács és a Megyei Múzeum. A legjobb felvételek pedig bekerülnek majd abba az albumba, amely Szatmár megyét hivatott bemutatni a fényképek erejével.

Az amúgy születésnapját ünneplő Adrian Stef tanácselnök csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, Szatmár megyéről 1969-ben és 1988-ban jelent meg hasonló album. Komoly szükség van egy újra, protokollajándéknak ugyanis kevés dolog felel meg jobban.

„A cél, hogy a megye összes szegletét képviseljék, bemutassák a fotók", jelentette ki Stef. Amikor a képek összeállnak, akkor dől majd el, hogy a boltok polcaira is felkerülnek-e az albumok, tette hozzá. Csak halkan jegyeznénk meg, mi értelme egy olyan műnek, amihez nem lehet hozzájutni...

„Ennyi év után időszerűnek tartjuk egy ilyen album megjelentetését. Azért kérjük a civil szféra segítségét, mert talán ők más szemszögből látnak dolgokat", mondta Riedl Rudolf alelnök is. Majd viccesen hozzátette, azt szokták mondani, hogy mi, politikusok nem csinálunk semmit: így hát össze lehet hasonlítani, mi változott Szatmár megyében az elmúlt két évtizedben.

Liviu Marta, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója elmondta, a készülő monográfia mellett a fotóalbum hivatott majd bemutatni a megye indentitását. A múzeum is jelentős archívummal rendelkezik. Ezek közül is bekerül majd néhány az albumban és láthatóak lesznek azon a kiállításon, ahol a lakosok által beküldött legjobb felvételek megtekinthetőek lesznek.

Felician Pop, a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ igazgatója a részletekről szólva elmondta, fejenként legtöbb tíz kinyomtatott fényképet várnak. Ezeken október 24-ig lehet leadni a megyei tanács, a múzeum vagy a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ székhelyén. A tervek szerint a legjobb felvételekből október 25-én egy előválogatásként funkcionáló kiállítás is nyílik majd, december elsején pedig azokat díjazzák, akiknek a fotóik végül bekerülnek az albumba.

A díj tárgya egyelőre meglepetés, jelentette ki mosolyogva Stef.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: