2014-05-27 09:26:06• hírek • Blikk.hu

Végrehajtók szorongatják Danics Dórát

Hiába nyerte meg a 2013-as X-Faktort, egyelőre nem tudott kilábalni a tartozásokból Danics Dóra! Bár a győzelemmel jár havi egymillió forint egy éven keresztül, utazás és autó is, az énekesnő élete nem lett egyik pillanatról a másikra gondtalan. A Blikk megtudta, végrehajtók szorongatják.

Kiderült, adótartozás miatt a NAV Dél-budapesti Adóigazgatóságának végrehajtási osztálya lefoglalta Dóra vagyoni részesedését az édesanyjával közös kft.-jükben. A szőke énekesnő akár még árverezésre is számíthat, ha nem fizet. Az a nyilvános dokumentumokból nem derül ki, pontosan mekkora összegre rúg a tartozás, de tetemes lehet, ha nem tudta rendezni az X-Faktor-győzelem után sem.

Danics Dóra korábban elárulta, édesanyjával, Bach Szilviával nehéz anyagi helyzetbe kerültek.

- Mi nem is olyan rég elvesztettük a házunkat, a két autónkat, és egészen mostanáig körülbelül nulla forintunk volt. Szerencsére a dolog annyiból megoldódott, hogy sikerült egy önkormányzati lakáshoz jutnunk, így legalább nagyobb probléma nem történt, nem kerültünk utcára - nyilatkozta a Blikknek Danics, amikor az X-Faktor után a szerkesztőségben vendégeskedett. Egy a családhoz közeli ismerős azt is elárulta, az egyik autót a bank vitte el, a másikat eladták, mivel a 10 millió fölötti hitelük csődbe vitte őket.

A legjobbkor jött tehát a győzelem, ami nemcsak milliós nyereményekkel járt, de olyan hírnevet, keresettséget és árfolyamot hozott Dórának, ami hosszú távon is biztosíthatja egzisztenciájukat. Az énekesnő most ugyancsak jól keres, koncertnaptára szerint minden héten van legalább egy fellépése, a gázsija pedig 210 ezer forint körül mozog. A gondoktól azonban továbbra sem tudtak megszabadulni. Nem a Dóra ellen indult végrehajtás ugyanis az egyetlen, ami őket érinti. Az édesanyja által alapított kft.-jük ellen is hasonló rendelkezés van jelenleg is érvényben, amelyet ugyancsak az adóhatóság rendelt el még 2011-ben.

Dr. Kamarás Péter ügyvéd szerint akár az x-faktoros nyereménye is veszélybe kerülhet.

A cikk folytatását a Blikk.hu-n olvashatja, kattintson kérem!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: