2014-01-06 09:49:10• hírek • Blikk.hu

Végrehajtás alá került Csézy cége

Kiadta albumát, amelyet csillogó kristályokkal kirakott pendrive-on is megvásárolhatnak rajongói, megnyitotta Budapesten saját kollekciójának üzletét, és a magánélete is jól alakul, ugyanis milliárdos kedvese a múlt évben eljegyezte.

A sikerek mellett azonban minden bizonnyal elkerülte a figyelmét, hogy kötelességei vannak az adóhatóság felé is, ugyanis adótartozást halmozott fel. Meglepő módon Csézy 2013-ban hatszor szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtási eljárás alatt álló adózók listáján cégével, a Csézy-Produkció Kft.-vel, amelyet 2011-ben alapított.

A cégbíróságon vezetett adatok szerint az énekesnő Mezőkövesdre jegyeztette be vállalkozását, amelyen keresztül többek között előadó-művészettel, reklámügynöki tevékenységgel, médiareklámmal és hangfelvétel készítésével és kiadásával foglalkozik.

Csézy 2008 februárjában vált országosan ismertté, amikor Szívverés című dalával megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivál Magyar Televízió által rendezett hazai döntőjét, ezáltal a jogot, hogy képviselje Magyarországot a belgrádi versenyen.

Ugyanebben az évben egy zenei díjátadón elnyerte a legjobb női előadónak járó díjat is, ám utána évekig csöndben tette a dolgát, nem voltak kirívó szakmai sikerei, magánéletével azonban a címlapokra került. Volt párja ugyanis öngyilkos lett.

A nagy visszatérés körülbelül akkorra tehető, amikor megismerkedett mostani párjával, az üzletember Lászlóval.

Olvassa tovább a Blikk.hu-n!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: