2015-09-10 12:17:49• hírek • MTI

Végre van pénz a kisajátításra

A román kormány 39,5 millió lejt utalt ki a kisajátításokra, amelyek az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhelyhez közel eső szakaszának nyomvonalán szükségesek.

A kormány, szerdai üléséről kiadott közleménye szerint az összegből a Marosugra (Orga) - Marosvásárhely pályaszakasz megépítéséhez szükséges 801 magántulajdonban levő ingatlan kisajátítását finanszírozzák öt falu - Maroskeresztúr (Cristesti), Lukafalva (Gheorghe Doja), Marosugra, Kerelőszentpál (Sanpaul) és Nyárádtő (Ungheni) -, valamint Marosvásárhely közigazgatási területén. A kártérítések értékét szakértők állapították meg.

A kormány ez év februárjában és márciusában írta alá a tervezési és kivitelezési szerződéseket az észak-erdélyi autópálya meglévő Kolozs megyei szakaszát Marosvásárhellyel összekötő pályaszakaszokra. A román országos útügyi társaság honlapján közölt adatok szerint az 56,5 kilométer hosszú autópálya építését 2015 második negyedévében kellett volna elkezdeni. Az észak-erdélyi autópályán jelenleg a Kolozsvártól nyugatra fekvő Gyalu (Gilau)-Magyarnádas (Nadasel) nyolc kilométeres szakaszon folynak építési munkálatok.

A Brassó és Bors között tervezett, 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután csak 52 kilométer épült meg Gyalu és Aranyosgyéres között, a felek közös megegyezéssel felbontották a szerződést, a román hatóságok pedig újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: