2017-11-01 08:55:58• hírek • Bede Emőke

Végre rendet tesznek a Pirosberek labirintusában

Több éves probléma oldódik meg hamarosan, ugyanis a Pirosberek utcái végre neveket kapnak, melyeket hivatalos dokumentumokban is lehet majd használni.

Számtalan jelzés érkezett a lakosság részéről arra vonatkozóan, hogy rendet kell tenni a Pirosberek területén. A lakosok panaszai szerint sem a tűzoltóság, sem a mentőszolgálat autói nem tudtak eligazodni a labirintusban, mivel a segítségkérők nem tudtak pontos címmel szolgálni számukra.

Szatmárnémeti polgármestere közlése szerint végre jó irányba indult el Pirosberek ügye, ugyanis az utcák neveket kapnak, román és magyar nyelvűt egyaránt, melyek az utcatáblákon is megjelennek majd. A hivatalos dokumentumokban természetesen csak a román nyelvű változat szerepel majd.

„Nem lakóövezet lesz, hanem továbbra is szeretnénk megőrizni a Pirosberek üdülőövezet-jellegét. A következő városrendezési tervben is ekként szeretnénk feltűntetni a területet. Ennek megfelelően továbbra is lehet majd hétvégi házakat építeni a Pirosberekben” –nyilatkozta Kereskényi.

Az utcák elnevezései a hivatalos dokumentumokban is megjelenhetnek majd. Ez azt jelenti, hogy személyi igazolványokat is tudnak majd kiállítani pirosberki címekre. Ennek egyetlen feltétele, hogy a kérelmező ne rendelkezzen máshová szóló állandó lakcímmel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: