2017-06-29 12:38:51• hírek • Kocsis Zoltán

Végleg leigazolta korrekorder gólszerzőjét az Olimpia

Alig néhány hónappal múlt 16, amikor december 2-án, a Resicabánya elleni, idegenbeli bajnokin bemutatkozhatott a felnőttek között. Azóta ő az Olimpia korrekorder gólszerzője és immár a klub saját játékosa.

A klub hivatalos Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra csütörtök délelőtt, hogy immár végleg leigazolta Angelo Cociant. A mindössze 16 éves játékos eddig a Primavera utánpótlás-nevelő klub játékosaként kölcsönben szerepelt az Olimpiában. Az előző szezonban három alkalommal kapott szerepet a felnőttek között Bogdan Andone edzőtől és ezt egy góllal hálálta meg. A május 28-án Suceaván szerzett találata rögtön történelmi jelentőségű – ő ugyanis az első Olimpia-gólszerző, aki már a XXI. században, azaz 2000 január elseje után született.

Angelo Cocian ugyanis 2000. július 25-én látta meg a napvilágot az olaszországi Merate városkában – ott, ahol a kétszeres olasz válogatott, korábbi Juventus-és Roma-védő Marco Motta.

Cocian vasárnap részt vett azon a válogatón, amit az Olimpia a környékbeli fiatal tehetségek számára szervezett. Csütörtökön pedig már alá is írhatta szerződését.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: