2018-01-24 07:19:58• hírek • Blikk.hu

Végig a párja mellett volt a szülőszobán Cooky

Alig néhány óra elteltével két ismert férfi is karjába vehette újszülött gyermekét. Vastag Tamás fia hétfőn, Cookyé pedig kedden jött világra. A két apuka fürdik a boldogságban, a picik és anyukáik is jól vannak.

A Blikk úgy tudja, az énekes fia a Péter nevet kapta, és már a tejfakasztót is megtartották. Vastag kedvesével hétfő reggel ment be a budai kórházba, és este lett meg a baba. Cooky kedvese, Debóra kedden alig két óra alatt hozta világra Kevint.
 

"Hétkor elfolyt a magzatvíz, 9:05-kor pedig meg is született a fiam" – büszkélkedett a Blikknek Cooky, aki reggel éppen élő adásban volt Balázséknál a Rádió 1-en, amikor be kellett szaladnia a szülőszobára, ugyanis apás szülés volt, végig Debóra mellett lehetett.
 

"Elképesztő élmény volt ott lenni. Egyszerűen fantasztikus érzés volt, soha nem felejtem el ezt a pillanatot, nagyon boldogok vagyunk" – ismételte az örömittas rádiós műsorvezető apuka, majd hozzátette, nincs sok ideje beszélni, éppen csak hazarohant egy-két holmiért, amit kedvesének visz be a kórházba.
 

"Szerencsére minden rendben ment, könnyű szülés volt. Emellett Debóra egy igazi hős, nemcsak az elmúlt kilenc hónapban, hanem a nagy pillanatnál is erős maradt, nagyon büszke vagyok rá. Az anya és a baba is jól van, Kevin egészséges, gyönyörű baba, 55 centiméter és 3140 gramm" – tette hozzá Cooky.
 

A cikk folytatása a Blikk.hu oldalon található.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: