2009-06-22 16:30:07• hírek • Ferenczi Noémi

Megkezdődött az idei érettségi vizsga

Országszerte több mint 220 ezer diák számára kezdődött meg hétfőn az érettségi vizsga. Ahogyan az előző években is, a román nyelv és irodalom szóbeli nyitotta a vizsgák sorát, a következő a magyar nyelv és irodalom szóbeli lesz.

A magyar tannyelvű középiskolások a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban lévő vizsgaközpontban érettségiznek. A két napon át tartó román szóbelire minden diák egy megadott időpontra van bejegyezve, így a diákoknak nem kell feleslegesen a folyosón ácsorogniuk míg mindannyian sorra kerülnek. A vizsga során ellátogattunk a Kölcsey Főgimnáziumba, ahol többnyire elégedett diákokkal találkoztunk, akik elmondták, számukra nem tűnt nehéznek a vizsga, a java viszont még hátra van, vagyis a román írásbeli, melyen sokkal szigorúbban mérik majd fel tudásukat. Kérdésünkre a diákok elmondták, a román és a matematika írásbeli vizsgától tartanak a leginkább.

Viorel Solschi, a vizsgabizottság alelnöke a Szatmár.ro-nak elmondta: három teremben folyik a vizsgáztatás, és mindegyikben két szaktanár illetve még három vizsgázó diák kíséri figyelemmel az egyes tanuló feleletét. Minden diáknak 15 perc áll a rendelkezésére, hogy levizsgázzon. A szóbeli jegy a két szaktanár által adott osztályzat középarányosa kerekítés nélkül két tizedes pontossággal. Az a diák, amelyik nem jelenik meg vagy megbukik a szóbelin, nem folytathatja az érettségi vizsgák sorát, hanem pótérettségiznie kell. A szóbelin a diákok egy második tételt is húzhatnak, azonban akkor maximálisan kilences osztályzatot kaphatnak  - magyarázta Solschi.

A felvigyázó tanárok juttatásának felére csökkentése miatt beígért pedagógushiány elmaradt, viszont országszerte 40 vizsgabizottság elnökét kellett helyettesíteni, mivel azok egészségügyi problémák miatt nem tudtak megjelenni.

A szóbeli vizsgák június 25-én érnek véget, majd június 26-án kezdetét veszi az írásbelik sora, mely július 2-án ér véget. Az eredményeket július 5-én teszik közzé.


Két szaktanár orsztályozza a diákok feleleteit
Két szaktanár orsztályozza a diákok feleleteit


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: