2019-07-26 05:03:42• hírek • Blikk.hu

Véget ért egy korszak: 21 év után így búcsúzott a Barátok közt stábjától Szőke Zoltán

Vége! Szőke Zoltán tegnap leforgatta utolsó jelenetét a Barátok köztben. A Blikk úgy tudja, a stáb már el is búcsúztatta a színészt, aki maga döntött úgy, hogy változtatni szeretne az életén és szakmai mindennapjain.

Bármennyire nyújtott anyagi biztonságot a szappanopera főszereplőjének és az egyik legkarakteresebb figurájának lenni, felmondott, mert már nem tudott azonosulni a karakterével.
 

Túl erőszakosnak és keménynek tartotta Berényi Miklós figuráját, szerette volna, ha a rosszfiú „megjavul” és a szereplő személyisége jobban hasonlít az övéhez. A produkciónak nem voltak ilyen tervei, így a fő gonosz 21 év után eltűnik a népszerű napi sorozatból.  
 

– Minden évben, a nyári egy hónapos szabadság előtt szervezünk egy kisebb kerti partit a stúdióban, ezt kötöttük össze Szőke Zoli búcsúbulijával. Általában nevetgélünk, sztorizgatuk, de ez az összejövetel – a korábbiakkal ellentétben – tele volt könnyes pillanatokkal. Varga Izabella és Pásztor Virág, aki a sorozatban Berényi Miki lányát alakítja, szinte végigzokogták a búcsúztatást. Zolit pedig számos ajándékkal lepték meg – mesélte egy stábtag, aki elárulta, Szőke a csapattól egy kristály dísztárgyat kapott, amelybe belegravírozták a Mátyás király téri épület homlokzatát. 
 

– Zoli beszédet is mondott, amely meghatóbbra sikerült, mint sokan számítottak rá az utóbbi időben tapasztaltak alapján. Be kell vallani, egy ideje már nem lehetett vele együtt dolgozni, úgy tűnt, alig várja, hogy végre vége legyen ennek az időszaknak. Megköszönte a közösen eltöltött éveket, és elnézést is kért azért, mert nehezebb volt vele a forgatás – mesélte az informátorunk.


A cikk folytatását olvasd el a Blikk.hu oldalán.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: