2019-11-17 17:57:18• hírek • Bajnai Botond

Véget ért a rally idény, díjazták a pilótákat

Szombaton délután ünnepi gála keretében díjazták a 14. Rally Spint 2019-es idényének legjobbjait. Seletye Dávid fő szervező, bízik benne, hogy jövőre is folytatódik a lassan másfél évtizedes hagyománnyal rendelkező versenysorozat.

Az idei évben összesen 113 regisztrált versenyzője volt a Rally Spint nemzetközi autós ügyességi és gyorsasági verseny, szám szerint 14. kiírásának. Seletye Dávid versenyigazgató véleménye szerint lehettek volna többen is, de így sincs ok a panaszra, remek idényt sikerült végrehajtani ebben a felállásban is. Amit viszont nehezményezett, és ennek hangot is adott a szombati gála során: néhány versenyző sportszerűtlen viselkedése az idei szezonban, másfelől pedig sokak hiánya a szombati díjátadóról, mely véleménye szerint sokat elmond arról, hogy néhányan mennyire értékelik a szervezők erőfeszítéseit.
 

 

Mindezek ellenére a gála hangulata jó volt, akik eljöttek, jól érezték magukat, baráti, kellemes hangulatban tölthettek el mintegy 2 órát egymással a versenyzők.
 

A közös vacsorát követően Seletye Dávid versenyigazgató előbb köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek az idei évad lebonyolításában és szervezésében, úgy közvetlen, mint közvetett módon egyaránt, majd megkezdődött a díjak átadásra, kategóriák szerint.
 






Az idei szezon végeredményeit illetően az alábbi lista szerint kapták a versenyzők meg elismeréseiket, és állhattak dobogóra:

Junior kategória:

1. Balog Dominik (Szatmárnémeti, Honda),
2. Tudor Pal (Kolozsvár, Opel Corsa),
3. Tóth Darius (Szatmárnémeti, Mazda).

 

Kezdők, 1. osztály:

1. Pál Raul (kolozsvári, Opel Corsa),
2. Liviu Moldovan (Nagybánya, MG ZR-2003),
3. Ábrahám János (Madarász, Nissan Micra).

 

Kezdők, 2. osztály:

1. Filip Mihály (Nagybánya, Peugeot 306),
2. Marius Sopoian (Színérváralja, Toyoya Celica),
3. Petrás Ervin (Szatmárnémeti, BMW E36).

 

Haladók, 1. osztály:

1. Kui Ferenc (Szatmárnémeti, Honda CRX),
2. Kis-Kasza Szilárd (Szatmárnémeti, Renault Megane),
3. Vajda Zsolt (Szatmárnémeti, Suzuki Swift).

 

Haladók, 2. osztály:

1. Nagy Attila (Nagybánya, Opel Astra),
2. Cristian Majercsak (Felsőbánya, Opel Astra),
3. Alexandru Samoilă (Nagybánya, Opel Corsa).

 

Haladók, 3. osztály:

1. Florin Ștecka (Szatmárnémeti, BMW 318),
2. Cătălin Farcău (Szatmárnémeti, BMW 325),
3. Gindele Emerich (Nagykároly, BMW).

 

Haladók, 4. osztály

1. Szabó Róbert (Zilah, Subaru Impreza),
2. Nicu Sabo (Szatmárnémeti, BMW),
3. Vlad Gâlgău (Zilah, Audi A3).

 

Nyílt verseny:

1. Szabó Róbert (Zilah, Subaru Impreza),
2. Florin Ștecka (Szatmárnémeti, BMW 318)
3. Gindele Emerich (Nagykároly, BMW).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: