2014-05-27 16:49:57• hírek • MTI

Véget ért a postások tiltakozása

Véget ért a romániai postások tüntetéssorozata, miután a feleknek sikerült megállapodniuk a vitatott kérdésekben - közölte a román távközlési minisztérium, az állami vállalat tulajdonosa.

A Romania libera című napilap elektronikus kiadása kedden arról számolt be, hogy a megállapodás értelmében a posta alkalmazottai bruttó 150 lej béremelést kapnak havonta.

A béremelést azonban attól tették függővé, hogy az állami vállalat tudja-e növelni árbevételét.

A megállapodást a pénzügyminisztérium a féléves költségvetés-kiigazításkor fogja jóváhagyni.

A postások május elején indítottak tüntetéssorozatot, amelyen 20 százalékos béremelést és 1500 levélkézbesítői állás betöltését követelték.

A keddi bejelentés szerint ez utóbbi kérésükre is ígéretet kaptak.

A román állami vállalat hat hónapja nyereségesen működik, az első negyedévben 22,5 millió lej profitot regisztrált. Az 5600 fiókkal és 27 300 alkalmazottal működő postának 2012-ben 1,26 milliárd lej volt az árbevétele, ugyanakkor 2012 végén 568,2 millió lej adóssága volt, amit az előző években halmozott fel a veszteséges működése nyomán.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: