2009-05-07 16:46:31• hírek • Ferenczi Noémi

Véget ért a Megasztár

Csütörtökön zajlott a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Megasztár döntője, melyen hárman versengtek az iskola hangja megtisztelő címért. A közönség szavazatai alapján Schvarczkopf Csilla nyerte a versenyt.

Heteken át tartott a Kölcsey Ferenc Főgimnázium legjobb hangja címéért folytatott küzdelem. A selejtezőkön a főgimnázium legszebb hanggal és legjobb előadókészséggel megáldott diákjai léptek színpadra. Az elődöntőkhöz hasonlóan, a döntőn is izgalmas, felszabadult volt a hangulat.

A közönség, vagyis a diákok remekül szórakoztak, és szurkoltak az általuk legkedveltebb megasztárosnak. A selejtezők során a zsűri döntése alapján két-két versenyző jutott tovább, és még egy a közönség szavazatának köszönhetően.

 

A főgimnázium legjobb hangja címért végül Grandt Gréta ötödik osztályos, Schvarczkopf Csilla, kilencedik osztályos és Láng Melinda tizedik osztályos tanulók versengtek. A döntőn mind a három versenyzőnek két dalt kellett elénekelnie. Ezúttal már kizárólag a közönség, vagyis a diáktársak szavazatain múlt, hogy ki nyeri a Megasztárt.

Végül Schvarczkopf Csilla kapta a legtöbb szavazatot. Nyereménye egy demo-felvétel. A második legtöbb szavazatot Láng Melinda, a harmadik legtöbbet pedig Grandt Gréta szerezte meg.

Schvarczkopf Csilla

Láng Melinda

Grandt Gréta

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: