2017-09-18 18:43:09• hírek • MTI

Véget ért Erdei Zsolt családi drámája

Megnyugodhat Erdei Zsolt, túl van élete egyik legnehezebb időszakán.

A 43 éves világbajnok ökölvívő kisfia, Vilmoska szépen fejlődik, és ugyan földi léte koraszülöttként nehezen kezdődött, hiszen a vártnál korábban, hét hónapra jött a világra, most már minden rendben van. Igaz, éjszakánként néha felébreszti a szüleit, de ez legalább azt jelzi, hogy otthon van velük, és nem a rideg kórházban, ahol első hónapjait kellett töltenie. Meg kellett küzdenie az életért, de sikeresen vette az akadályokat.

– Minden rendben van, hála istennek. Szerencsére nem kell állandóan orvosokhoz járni vele, nemrég ugyan volt egy vérvétele, de az is csak azért, hogy megnézzék, szüksége van-e még pluszvasra. Eddig ez így volt, de már rendben vannak az értékei. Most már csak fejlesztőórákra, tornára kell járnia – mesélte Erdei, aki nagyon hálás párjának, hogy így helytállt és -áll ebben az időszakban.

A teljes cikket itt olvashatod el!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: