2012-05-10 09:15:27• hírek • Szatmar.ro

Győzelem vagy vége!

Két idegenbeli vereség után a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának mindenképpen nyernie kell csütörtök délután a bajnoki döntő harmadik meccsén. Ellenkező esetben a déliek a szatmári közönség előtt ünnepelhetik újabb bajnoki sikerüket, míg az erdélyieknek be kell érniük egy újabb ezüsttel.

Targovistében a hazai csapat előbb simán (64-49), majd vért izzadva, hosszabbítás után (70-62) győzte le Dan Fleseriu együttesét. A három győzelemig tartó döntőben csütörtökön, az Ady Endre utcában 18.30-kor kezdődő meccsen tennék fel a pontot visszatérésük első szezonjára.

Ennek ellenére a VSK vezetői optimisták és remélik: nem lesz bajnoki ünneplés Szatmárnémetiben, csak majd május 14-én, hétfőn Targovistében. (A negyedik meccsre pénteken kerül sor 18.30-től, szintén Szatmárnémetiben). „Most a csütörtöki mérkőzés a legfontosabb, győznünk kell, máskülönben nincs tovább. Nagyon nehéz és kiélezett meccsre számítunk, a két elvesztett mérkőzés miatt a nyomás főleg ránk nehezedik, de bízunk abban, hogy a lányok a közönség hathatós támogatásával is megoldják ezt a feladatot. A két csapat nagyjából egyforma erősségű, Târgoviştén a meccsek hajrájában a nagyobb tapasztalat meghatározó volt", mondta Florin Muresan szakosztályvezető.

Fleseriu mester dolgát azonban alaposan megnehezíti, hogy a Claudia Popra továbbra sem számíthat. A korábban lázzal bajlódó Shannika Freeman valamint a lábsérüléssel bajlódó Rada Giurgiu viszont bevethető.

Jöhet a légiós invázió

A következő szezontól nem kell már román játékost játszatni - erről döntött a Román Kosárlabda Szövetség közgyűlése. Az eddigi szabályok szerint ugyanis mindig a pályán kellett lennie egy román játékosnak. Ezt most a szövetség eltörölte, a következő szezontól érvénybe lépő szabályozás szerint ráadásul már hat külföldi játékos is helyet kaphat a keretben. A döntéshozóknak sikerült mindezt egy másik érthetetlen szabállyal megtetézniük: a 2014-2015-ös szezontól kezdve minden csapatban pályán kell lennie egy 22 évnél fiatalabb román játékosnak - ám csak az első negyedben.

„A női mezőnyből a VSK, a Temesvár, a Gyulafehérvár, a Rapid és az Olimpia nem szavazta meg az új légiós szabályozást, a férfiaknál a Kolozsvár tette ugyanezt, de ez kevés volt", nyilatkozta a közgyűlésen jelen lévő Muresan.

Döntés született az európai kupákban való indulásról is. Ennek következtében a bajnok az Euróligában, a második helyezett pedig az Európa Kupában indul majd, kötelezően.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: