2011-03-04 11:16:19• hírek • Blikk

Védekezés nélkül szexeltek Gigiék!

Adott még egy esélyt Jerzynek (22) a villa hugicája. Az első rosszul sikerült szex után, úgy tűnik, Gigi mégsem írta le teljesen szerelme teljesítményét, és ismét ágyba bújt vele, mit sem törődve azzal, hogy a kamerák folyamatosan veszik őket.

Igaz, a pár a takaró alatt bújt össze egymással, de a kiszűrődő hangok félreérthetetlenül jelezték, mi történik kettőjük között. A szerelmeseknek egy hét sem kellett ahhoz, hogy leküzdjék gátlásaikat, hiszen korábban csókolózni is alig mertek.

- Az utóbbi napokban sokkal felszabadultabban mozgunk a kamerák előtt. Csütörtök este pedig fel-felfedeztük egymást Jerzyvel, jobbról-balról, lentről-fentről, kézzel, mindennel - idézte fel elpiruló arccal az együttlétet Gigi. A szex hevében pedig még védekezni is elfelejtett, ami nem feltétlenül a nem kívánt terhesség miatt jelenthet problémát - elmondása szerint ugyanis esélyt sem adtak annak, hogy becsusszanjon egy baba -, viszont a villa hugicája, nem tudja, Jerzy „merre járt", mielőtt villalakó lett volna.

A szombaton kiesett Gombi ugyanis elárulta, megdöbbentette, amikor szembesült Jerzy erotikus videóival.

A cikk folytatsát a blikk.hu oldalon olvashatják.


Védekezés nélkül szexeltek
Védekezés nélkül szexeltek


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: