2013-06-17 11:49:56• hírek • Kocsis Zoltán

Vastapssal köszönte meg a közönség a Pressburger Klezmer Band koncertjét

Frenetikus sikert aratott a pozsonyi Pressburger Klezmer Band vasárnap délutáni koncertje. A Nagyzsinagóga dugig megtelt, a későn érkezők már ülőhelyet sem találtak maguknak. A félezer főt számláló közönség felállva, vastapssal köszönte meg a másfél órás pazar előadást.

Mindez persze nem számít meglepetésnek, a Szatmári Zsidó Hitközség és a G.M. Zamfirescu együttműködése kapcsán már megszokhattuk, hogy időről időre remek együtteseket csábítanak el egy-egy koncert erejéig. Ezúttal a Szlovákiai Zsidó Hitközség és a szlovák kulturális minisztérium is hozzájárult a szervezés anyagi hátterének előteremtéséhez. Az eredmény pedig egy nagyszerű másfél órás koncert és állva ünneplő, tapsoló közönség volt.

A pozsonyi együttes tagjai magyarul és románul köszöntötték a közönséget, majd angolul konferálták fel a dalaikat.

Az elő zene varázsa, a klezmer zene alapjául szolgáló pörgő moldovai, besszarábiai, bukovinai és a dél-ukrajnai cigány, görög, román, török és ukrán ritmusok hamar elvarázsolták a közönséget. Ehhez jött még a pozsonyi zenekar minden igény kielégítő, profi előadásmódja, a dzsessz, rock és reggae elemek bevonása.

A Samo Alexander nagybőgő, Andrej Werner hegedű, Miro Lago a klarinét, Snežana Jović-Werner harmonika, Jano Oriško dob és Valér Miko zongorajátéka gyakran úgy tűnt, mintha külön életet élne - ám mégis egy pörgő, parázs egységbe állt össze az egész. Ezt tetőzte Marta Potančoková energikus, magával ragadó hangja.

A klezmer egy kelet-európai jiddis hagyományokra alapuló hangszeres tánczene. Maga a kifejezés régi héber hangszeres zenészt jelent.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: