2014-06-26 11:33:33• hírek • Szatmár.ro

Vasárnap tartják az egyházmegye búcsúját

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsúünnepe, a Jézus Szíve Búcsú lesz június 29-én, vasárnap.

Jézus Szentséges Szíve ünnepe lesz június 27-én, pénteken, mindig az ünnepet követő vasárnapon tartják az egyházmegye búcsúját, a Jézus Szíve Búcsút. De a Szatmári Egyházmegyében az érkörtvélyesi, nagytarnai és tiszaveresmarti templomok titulusa is Jézus Szíve. Az említett településeken pénteken tartanak búcsút: Érkörtvélyesen tizenegy órától Ft. Miklós Claudiu SJ. a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa szentbeszédével, Nagytarnán szintén tizenegytől Ft. Dr. Schupler Tibor batizi plébános ünnepi szónoklatával, Tiszaveresmarton pedig este hat órától, itt Ft. Istvánfi Szilárd máramarosszigeti segédlelkész fog prédikálni.

Szatmárnémetiben, 1909. június 6-án, az átépített Kálvária templomot Jézus Szíve tiszteletére szentelte fel Boromisza Tibor püspök, de előtte már 1899-ben Meszlényi Gyula akkori püspök az egész egyházmegyét felajánlotta Jézus Szentséges Szívének. 1999-ig a Kálvária templomban, illetve annak udvarán mutatták be az ünnepi búcsús nagymisét, majd ettől az évtől a helyszíne a Székesegyház előtti térre került át, ahova máig minden évben több ezren zarándokolnak el.

Az újkori hagyományoknak megfelelően tehát vasárnap, nyolc órától a Kálvária templomban román nyelven mutatják be a legszentebb áldozatot - idén Nm. és Ft. Cornel Damian bukaresti segédpüspök főcelebrálásával; fél tíztől német nyelven Marius Taloș SJ., a román jezsuita régió elöljárója mond szentmisét; tizenegy órától pedig a Székesegyház előtt felállított pódiumon Nm. és Ft. Dr. Cserháti Ferenc a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök mutat be szentmisét és mond homíliát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: