2016-06-11 02:44:08• hírek • Szatmar.ro

Vasárnap tartják a hagyományos virágparádét és felvonulást

A felvonulással a környezetvédelem fontosságára hívják fel a figyelmet.

Nyolcadszor szervezi meg vasárnap, június 12-én a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség a polgármesteri hivatallal és a tanfelügyelőséggel partnerségben a Virágparádét. Az első ilyenre 2007-ben került sor. Minden évben a június 5-i környezetvédelmi világnaphoz kapcsolódva rendezik meg az eseményt, idén viszont a helyhatósági választások miatt egy héttel halasztottak a szervezők.

A hagyományokhoz híven vasárnap a Kossuth-kertnél gyülekeznek majd a felvonulás résztvevői. 9.30-kor megkoszorúzzák Kiss Gedeon, a Kossuth-kert alapítójának a Zöld Ház előtt álló szobrát, majd kezdetét veszi a séta a régi városközpontig, a Székesegyházig. Az elsősorban gyerekekből álló felvonuló seregben lesznek mazsorettek is. A gyalogos felvonulók mellett idén bicajosok is csatlakoznak a menethez. Sőt, egy négylábú résztvevő is lesz: a ló hátára pedig a legbátrabb gyermekek fel is ülhetnek majd. Természetesen nem maradnak el a virágokkal feldíszített gépjárművek sem.

A Székesegyházhoz való érkezést követően a Szatmári Művészeti Iskola tanulói fognak rövid koncertet adni.

A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség arra kér mindenkit, hogy aki teheti, csatlakozzon hozzájuk a vasárnapi rendezvény alkalmával.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: