2017-10-04 13:28:33• hírek • Kocsis Zoltán

Vasárnap pótolják az elmaradt kerékpáros túrát

Száznál is több kerékpáros indult volna november 23-án Szatmárnémetiből és Szamossályiból – ha nem mos el mindent az eső. A szamossályiak egy héttel később mégis elbringáztak Petéig, onnan pedig busszal tették meg az utat Szatmárnémetiig. Vasárnap a szatmáriakon a sor.

Az európai mobilitási hét keretein belül a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség szeptember 13-án szervezte meg a mobilitás napját. Ennek részét képezte a kerékpáros és kajakos túra a Szamos mellett, illetve annak vizén. A szakadó eső viszont a kerékpárosokat eltérítette terveiktől, így csak a kajakosok tették meg a tervezett utat és népszerűsítették ezáltal az alternatív közlekedései lehetőségeket.

A kerékpárosokat október 8-án várja a Decebal híd bal oldali hídfőjéhez a főszervező környezetvédelmi ügynökség. A túra a Szamos töltésén az országhatárig tart, majd visszafordulva a résztvevők megállnak Vetésen, ahol segédkezhetnek a templomkertben található Emlékezés és Megújulás Erdeje fáinak elültetésében. Ezt követően jó hangulatú piknikkel pótolhatják az elégetett kalóriákat és gyűjthetnek erőt a még rájuk váró kilométerekre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: