2015-10-29 12:47:16• hírek • Szatmár.ro

Vasárnap mindenszentek ünnepe

A "névtelen szentekre" emlékezünk mindenszentek ünnepén, egy napra rá pedig kedves halottainkért imádkozunk, gyújtunk gyertyát.

III. Gergely pápa a 8. században indította útjára mindenszentek ünnepét, kiállva azért, hogy a vértanúk mellett a kereszténység elismerése után szentté avatottakról is megemlékezzünk. 732-ben éppen ezért, a Szent Péter bazilika egyik mellékkápolnáját Mindenszenteknek, vagyis az egyház szentjeinek ajánlotta. Mindenszentek ugyanakkor azoknak a szenteknek is emléknapot ad - november hónap első napján -, akiknek a neve nem maradt fent a történetírásban.

Az ünnep után egy nappal, november 2-án elhunytainkról emlékezünk meg. A Halottak napját Szent Odilo clunyi apát 998-ban rendelte el, hogy legyen egy alkalom, amikor a halottakról zsolozsmákkal és szentmiseáldozatokkal emlékezzenek meg. Ilyenkor ellátogatunk eltávozott szeretteink sírjához, értük imádkozunk, gyertyát gyújtunk.

Szatmárnémetiben hétfőn, november 2-án délután négy órától mutat be szentmisét a híd melletti temető kápolnájában Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök, ahol Ft. Barta Barnabás székesegyházi káplán mond majd szentbeszédet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: