2013-10-26 09:27:54• hírek • MTI

Vasárnap lesz a nagy menetelés

Az SZNT demonstrációjával párhuzamosan Magyarország több településén, valamint Európa és Észak-Amerika megannyi nagyvárosában tartanak szolidaritási megmozdulásokat.

A székelyek vasárnapra meghirdetett nagy menetelésével kíván nyomatékot adni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az egységes, autonóm Székelyföld iránti elkötelezettségének. A mindeddig példa nélküli felvonulásra százezres nagyságrendű tömeget várnak egész Erdélyből.

A nagy menetelés tervét augusztus 8-án jelentette be Izsák Balázs SZNT-elnök. Az azóta módosított terv szerint vasárnap a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 14 településen, illetve útkereszteződésnél gyülekeznek az esemény résztvevői, majd menetoszlopokat formálva elindulnak a szomszédos gyülekezési pont felé. A szervezők szándéka szerint az egymással szembetalálkozó menetoszlopok 53 kilométeres összefüggő oszlopot alakítanak ki.

A választott útvonalnak történelmi vonatkozásai is vannak: Bereckben született és Kökösön esett el az 1848-49-es forradalom és szabadságharc háromszéki székely hőse, az ágyúöntő Gábor Áron.
A Székely Nemzeti Tanács megalakulása tizedik évfordulóját is ünnepli a felvonulással.

A felvonulók helyi idő szerint 11 órakor (magyarországi 10 óra) gyülekeznek a számukra kijelölt pontokban, ahol ökumenikus istentiszteleteken vesznek részt, majd a déli harangszókor zászlókkal, transzparensekkel felszerelkezve indulnak el egymás felé. Találkozásukkor olvassák fel a tiltakozás petícióját, majd - a székely és a magyar himnusz eléneklése után - visszafordulnak a menetoszlopok.

Az SZNT kezdeményezését valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet és valamennyi erdélyi történelmi magyar egyház felkarolta. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) valamint a Magyar Polgári Párt (MPP) is aktívan részt vett a szervezésben, a mozgósításban, a szükséges hatósági engedélyek beszerzésében.

A román hatóságok - némi akadékoskodás után - engedélyezték a felvonulást, és a szervezők tudomása szerint azon dolgoznak, hogy a megmozdulás provokációktól mentes és békességes legyen.

Valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet vezetője ott lesz a menetoszlopban, és beszédet is mond. A beszédeket és a petíció szövegét rádión keresztül hallhatják majd a felvonulók. A menetelés időszakában a térség valamennyi rádiója a felvonulás műsorát sugározza, a szervezők pedig azt kérik, mindenki hozzon magával táskarádiót. Amint Izsák Balázs SZNT-elnök korábban elmondta, a rádiós közvetítés adja meg az egységes élményt az 53 kilométeren felvonuló tiltakozóknak.

A szervezők arra kérték a résztvevőket, ne hozzanak magukkal pártzászlókat, gyűlöletkeltő, mások személyiségi jogait sértő, a rendezvény méltóságával összeegyeztethetetlen feliratokat.
A nagy menetelésre már csütörtökön elindult a Maros megyei Makfalváról egy szekérkaraván, mely 36 települést érintve, közel 150 kilométert megtéve érkezik vasárnap a demonstráció egyik helyszínére. A tervek szerint a felvonulók négy, egyenként 250 méter hosszú székely zászlót is kifeszítenek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: