2008-11-17 17:22:27• hírek • Czinzel László

Vasárnap is kampányoltak

A szombati eseménydús nap után, vasárnap tovább dübörgött a kampány Szatmár megyében. A jelöltek  valójában már Szatmárhegyen kezdték meg a vasárnapi megyejárást, hiszen a szombat esti jó hangulatú szüreti bálon a jelöltek vasárnap hajnalig szórakoztak együtt a szatmárhegyiekkel.

Csehi Árpád megyei tanácselnök, Kónya László szenátorjelölt és Túrós Lóránd képviselőjelölt a délelőtt folyamán Kismajtényban és Domahidán jártak, és részt vettek a református istentiszteleten. Balog Enikő református lelkipásztor az istentiszteleten felhívta a hívek figyelmét arra, hogy november 30-án fontos választás előtt áll az erdélyi összmagyarság, így a majtényi és domahidai hívek is. Átadta a szót a jelölteknek, akik nyomatékosították ennek a választásnak a fontosságáról szóló üzenetet. Ezt követően kis szeretetvendégséget szerveztek a helyi idősekkel, ahol lehetőség nyílt kötetlenebb beszélgetésre is a jelöltekkel.

 

Kónya László szenátorjelölt és Kovács Máté képviselőjelölt a délután folyamán a Szatmárnémeti Szamosnegyedi református templomban megejtett ünnepségen vett részt, amely a Bethlen Gábor szobor felállításának egy éves évfordulója alkalmából szervezett az egyház. A szobrot, amelyet egy évvel ezelőtt az RMDSZ segítségével sikerült felállíttatni Kónya László szenátorjelölt és Kovács Máté képviselőjelölt is megkoszorúzta.

A délután folyamán hosszú kampánykörútra indult Csehi Árpád megyei elnökkel Günthner Tibor szenátorjelölt és Varga Attila képviselőjelölt a megye svábok-lakta községeibe. Elsőként délután 5 órától Mezőteremen találkoztak a választókkal, ahol az RMDSZ szervezésében a Vidám percek az Északi Színház színészeivel című műsorra teltházas közönség gyűlt össze. A község polgármestere és alpolgármestere mutatta be a jelölteket a mezőteremieknek, kihangsúlyozva, hogy a Német Demokrata Fórum kiemelten támogatja az RMDSZ Szatmár megyei jelöltjeit. Továbbá megköszönte a megyei RMDSZ vezetésnek az elmúlt időszakban biztosított támogatást, jelezve a községbeli lakosoknak, hogy amennyiben szeretnék, hogy az eddig tapasztalt fejlődés ebben az ütemben folytatódjon, fontos, hogy teljes mellbedobással támogassák az RMDSZ parlamenti jelöltjeit.

Mezőteremen is kampányoltak

A kampánykörút Csomaközön folytatódott, ahol a Kolozsvári Opera művészei a helyi kultúrotthonban ismert dallamokkal és színvonalas műsorral kápráztatták el a közönséget. A vastapssal jutalmazott művészek fellépése előtt a helyi önkormányzat képviselői köszönték meg az RMDSZ-nek és a parlamenti választásokon induló jelölteknek, hogy ilyen rendkívül igényes műsorral ajándékozta meg a csomaközieket, majd szót adott Csehi Árpád megyei elnöknek, Günthner Tibor szenátorjelöltnek, illetve Varga Attila képviselőjelöltnek. Günthner arra figyelmeztetett, hogy a kisebbségek hathatós támogatását, azt a tényt, hogy gyermekeink szülőföldjükön anyanyelven érvényesülhessenek, csakis az RMDSZ jelöltjei harcolhatják ki közösségünknek.

Csomaköz után Mezőfényen folytatódott a kampány, ahol a felújított művelődési házban Nagy Orbán és Nagy Anikó, az Északi Színház művészei léptek fel. A vidám zenés műsor előtt a község alpolgármestere biztosította támogatásukról az RMDSZ parlamenti jelöltjeit, ezt követően pedig Csehi Árpád megyei elnök figyelmeztetett a november 30-i választás fontosságára. Varga Attila képviselőjelölt a Bukaresti törvényhozásban tevékenykedő, felkészült szakembergárda meglétének fontosságára hívta fel a figyelmet, majd Günthner Tibor kapott szót. A szenátorjelölt elmondta, hogy a megye egyik büszkesége Mezőfény, de ahhoz, hogy az elkezdett fejlődés folytatódhasson, erős parlamenti képviseletre van szükség. Mint elmondta, rengeteg beruházás, privát és közhasznú egyaránt köthető hozzá, tervezőként munkahelyteremtő gyárak, és közhasznú beruházások létrehozásában segédkezett, így szinte már hazajön Mezőfényre.

Megtelt a terem a csomaközi kampányelőason

A következő, és egyben az utolsó megálló vasárnap Kálmándon volt, ahol a helyi kultúrotthon zsúfolásig megtelt a Kolozsvári Magyar Állami Opera színészeinek előadására. Az RMDSZ által szervezett rendezvényen a polgármester és a helyi egyházi képviselők is kiemelték a november 30-i választásokon való részvétel fontosságát, ezt követően szólaltak fel a jelöltek és Csehi Árpád megyei elnök, akiknek lelkesítő beszédjét tapssal fogadták a kálmándiak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: