2013-11-06 14:01:20• hírek • Szatmár.ro

Vasárnap a pedofilok áldozataiért gyújtanak gyertyát

A rendőrség adatai szerint az idei év első kilenc hónapjában összesen 29 kiskorú ellen követtek el pedofil bűncselekményt.

Civil kezdeményezéssel szerveznek akciót a gyermekek szexuális zaklatása ellen.

Vasárnap felvonulás és gyertyagyújtás is lesz Szatmárnémeti régi illetve új főterén, amellyel a szervezők arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy fel kell lépni a pedofília ellen, illetve az ilyen eseteket nem szabad eltitkolni, ugyanis azzal csak bátorítjuk a gyermekeket zaklatókat.

Demeter Andrea, a vasárnapi akció szervezője az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón elmondta: az ötletet, hogy mozgalmat szerveztek a pedofília ellen a nemrég megerőszakolt és meggyilkolt Vivien ügyéből merítették. Az eset nyilvánosságra kerülését követően létre is hozták a Facebookon a Stop pedofiliei din Satu Mare profilt, ez pedig megdöbbentő eredményt hozott.

Az interneten ugyanis jelentkezett egy család, akiknek a 8 éves kisfiát a szomszéd molesztálta - a civilek és a szülők közösen jelentették fel a férfit, akinek az első tárgyalása november 12-én lesz. A család továbbá vállalta, hogy szerepet vállal a pedofilok elleni kampányban, hogy más gyermekekkel ne történjenek hasonló szörnyű dolgok. Velük arc és név nélkül egy interjú is készült, amit hamarosan nyilvánosságra fognak hozni.

Demeter Andreától azt is megtudtuk, hogy a Facebook-profil létrehozása óta egy másik szatmári is a segítségüket kérte - ő egy olyan személyre hívta fel a figyelmet, aki iskolásokat próbál fajtalankodásra rávenni.

A sajtótájékoztatón a civil kezdeményezők mellett részt vett a Szatmár Megyei Rendőrség képviseletében Simona Sandulescu is, aki biztosította a kezdeményezőket: a rendőrség partner lesz a figyelemfelkeltő akciókban is. A sajtótájékoztató szervezői azonban szomorúan konstatálták, hogy a meghívás ellenére sem a polgármesteri hivatal, sem a megyei tanács, sem a gyermekvédelem és egyéb közintézmnyek képviselői nem vették a fáradtságot, hogy részt vegyenek ezen.

A civilek csoportja egy éves kampányt indít hamarosan a pedofília ellen, amelyre pénzt nem kérnek, hanem azt, hogy eszközökkel segítsék őket. Ilyen például a szórólapok nyomtatása, amivel nagy segítségükre lehetnének a kezdeményezést támogatók.

Vasárnap 18 órára pedig várnak mindenkit a Somesul nagyáruház elé, hogy onnan együtt végigvonuljanak a régi főtéren, majd visszatérve az új központba gyertyagyújtással emlékezzenek meg a pedofilok áldozatairól, akik sokszor nem merik elmondani még szüleiknek sem, hogy milyen szörnyűséget éltek át.

Több közintézmény képviselőjének maradt üresen a széke

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: