2015-10-18 12:18:21• hírek • Szatmár.ro

Vasárnap a levegőbe emelkedett a hőlégballon

Szerencsére vasárnap már megfelelő volt az időjárás, ezért a Dinamo sportpályán végre kipróbálhatták a szatmáriak a hőlégballonozást. Folyamatosan érkeztek az érdeklődők, hogy a levegőbe emelkedjenek a mifelénk ritkán látott légi járművel.

A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség és a Szatmár Megyei Ifjúsági Igazgatóság a hétvégén szervezte meg az Öko-Sport Hétvégét, melynek keretében szombaton foci és sakkverseny, valamint zumba-bemutató is volt Jeromos Andreával. A rendezvény legnagyobb közönségsikernek örvendő akcióját viszont vasárnap délelőtt tartották.

A néhány héttel ezelőtt megtartott mobilitásnapi rendezvényre volt beütemezve a hőlégballonozás, ám akkor a kedvezőtlen időjárási körülmények között elmaradt a várva várt program. Igaz, az eredetileg most szombatra szervezett hőlégballonozást is az időjárás hiúsította meg, ám vasárnap délelőtt végre a körülmények megfelelőek voltak ahhoz, hogy a levegőbe emelkedhessen a légi jármű.

Folyamatosan érkeztek a nap folyamán az érdeklődők, akik ki akarták próbálni a ballont: gyerekek, felnőttek egyaránt türelmesen sorakoztak és várták, hogy kicsit magasabbról is lássák a sportpályát és környéként.

Öko-Sport Hétvégét tartottak

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: