2012-07-20 13:05:18• hírek • Nagykároly.ro

Vasárnap Erntedankfest

A svábok Nagykároly környékére való letelepítésének 300. évfordulója jegyében igencsak különleges lesz az idei kálmándi Erntedankfest. Az amúgy a 19. alkalommal megszervezett hálaadási aratóünnepségre vasárnap kerül sor, hiszen mint mindig a helyi templom búcsúja előtti hétvégére időzíti a Német Demokrata Fórum kálmándi szervezete az alkalmat, azaz a július 26-ai hétvége előttre.

Amint Sütő Imre kálmándi polgármester hírportálunknak elmondta, a rendezvénysorozat 11 órakor barátságos labdarúgó-mérkőzéssel kezdődik: a német tánccsoport és az „öregfiúk" csapata mérkőzik meg egymással idén is. Délután 3 órakor a kálmándi római katolikus templomban német nyelvű szentmise keretében adnak hálát az idei termésért.

Előreláthatóan 4 órakor kezdődik a búzakoszorús felvonulás: a templom előtti tértől a kultúrházig vonulnak. A bejárat előtt táncot is bemutatnak majd a német tánccsoport tagjai. Fél 5 órakor kultúrprogramok sora várja az érdeklődőket: az előadássorozat a helyi óvodás és iskolás gyerekek műsorával veszi kezdetét, fellépnek a nagykárolyi Lead & Follow Táncegyesület növendékei, továbbá a szaniszlai német tánccsoport, a kálmándi Heidenröslein táncegyüttes tagjai, a nagykárolyi Karoller trió, valamint a szatmárnémeti Gute Laune tánccsoport.

Az ünnepséget idén is sváb bál zárja: 21 órától az NDF székháza előtt veszi kezdetét a mulatság, amelyen - akár valamennyi rendezvényen - szívesen látnak mindenkit.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: