2008-11-04 16:20:11• hírek • Parajdi Andrea

Városunkba érkezett az RMDSZ kampánybusza

A romániai magyar ifjúság szavazókedvét próbálja felébreszteni az RMDSZ Szavazni Menő kampánykaravánja, amelynek keretében 12 Erdélyi nagyvárosba látogatnak el. A Kolozsvárról indult kampányturné első állomása Szatmár megyében volt.

Az RMDSZ Szavazni Menő kampánybusza november 4-én Krasznabélteken, Erdődön, Szatmárhegyen és végül Szatmárnémetiben állomásozott, ahol a kampánykaraván „fedélzetén" egy rendhagyó sajtótájékoztatót is összehívtak. Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke elmondta, először kétkedve fogadta ezt az új stílusú kampányturnét, azonban most már biztosra veszi, hogy a fiatal választópolgárok megszólításának egyik legjobb módszerét alkalmazzák.

A sajtóértekezleten jelen volt az RMDSZ Szatmár megyei négy parlamenti képviselőjelöltje - Erdei D. István, Kovács Máté, Turós Lóránd Dr. Varga Attila, valamint a két szenátorjelölt: Günthner Tibor és Kónya László is.

A sajtótájékoztató keretében Erdei D. István, parlamenti képviselő-jelölt beszámolt arról a két törvénymódosító javaslatról is, amelyet a fiatalok politikai szerepvállalásának növeléséért kezdeményez az RMDSZ. Az egyik elképzelés a választói korhatár 16 évre való csökkentését célozza meg. -Ebben a korban már elég érettek a fiatalok ahhoz, hogy ők maguk hozzanak döntéseket, és befolyásolják a választások eredményeit - magyarázta Erdei. Az RMDSZ továbbá azt is tervbe vette, hogy 21 évről 20 évre csökkentené az önkormányzati választásokon a megválaszthatósági határt.

-Én kifejezetten jól éreztem magam ezen a kampányturnén, amely egy sokkal kötetlenebb és lazább választásra ösztönző módszernek bizonyult. Ezzel a közvetlenséggel is azt próbáljuk éreztetni, hogy az RMDSZ komolyan gondolja amit ígér, és komolyan kiáll majd a lakosság érdekeiért - fejtette ki Kovács Máté, a kettes körzetben induló parlamenti képviselőjelölt. Günthner Tibor szenátorjelölt pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy külön választói rétegként tekintenek a fiatalokra, és éppen ezért az ő szavazatukra is ugyanúgy számítanak az RMDSZ színeiben induló jelöltek.

- Én különösen örülök az ilyen jellegű kampánynak, hiszen korban nem állok messze azoktól, akiket ezzel akarunk megszólítani, úgy érzem száz százalékban azonosulni tudtam a buszos kampány üzenetével. Örültem annak is, hogy az emberek nagyon élvezték mindenhol a felvonulást, a nyüzsgést, a gólyalábasokat, amit elvittünk az útvonalon lévő településekre. Legtöbb helyen már várták is, hogy 'Mikor jön már az RMDSZ-karaván? - mondta Túrós Lóránd képviselő-jelölt.

Szintén jó ötletnek tartotta ezt a fajta kampányolást Kónya László szenátorjelölt is: - Számomra nagyon érdekes volt az ilyenfajta kampányolás. Már csak azért is, mert amikor más pártok nagyon hangos zenével mentek végig városokon és falvakon, az zavart engem, mint állampolgárt. De így, ahogyan mi csináltuk, diszkrét, halk zenével, viszont annál nagyobb számú fiatalsággal, szerintem sokkal elfogadhatóbb a reklám. Eredményesnek tartom a kampány első momentumát, óriási dolog szerintem, hogy sokan reagáltak pozitívan, amikor megjelentünk egy-egy településen.

A Szavazni Menő kampánybusz november 5-én Sárközújlakra, Túrterebesre, Halmiba, Pálfalvára, Szamoskrassóra, Nagykárolyba, Kaplonyba, Kálmándra és Börvelybe látogat.

 

 

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: