2015-07-27 14:14:41• hírek • Kocsis Zoltán

Várják a jelentkezőket az after-schoolba Pusztadarócon

A 2015-2016-os tanév kezdetéig folyamatosa várják azon gyerekeket, illetve szüleiket, akik szeretnének beiratkozni az after-schoolba Pusztadarócon.

Az after-school tevékenység újdonságnak számít az országhatár melletti községben. Mindez persze nem azt jelenti, hogy működtetői nem igyekszenek azt tartalommal megtölteni és minőségi környezetet kialakítani a gyerekek számára. Amint arról Gaman Mihály polgármester megkeresésünkre elmondta, a napokban-hetekben zajlik az after-schoolnak otthont adó épület bebútorozása. A számítógépek is megjöttek már, bekapcsolásra várnak. Nem beszélve arról, hogy maga a tevékenységnek otthont adó épület is új.

Hogy miről is szól az after-school? Elemis, tehát I-IV. osztályos gyerekek számára teremti meg a lehetőséget, hogy délután 16-17 óráig ott maradhassanak. Itt felügyelet mellett tanulhatnak, játszhatnak, megismerkedhetnek a számítógépek és az internet világával. Ezen kívül az év során kirándulásokon vehetnek majd részt. Természetesen a gyerekek a délutánok során nem maradnak éhen, az élelmiszer biztosítását szolgálja a befizetendő díj is.

Az after-schoolra a tanév kezdetéig folyamatosan lehet beiratkozni a Pusztadaróci Általános Iskola igazgatónőjénél.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: