2012-01-25 12:02:00• hírek • Szatmar.ro

Várják a csapatokat a Böllérversenyre

Fotó: szatmár.ro archívum
Fotó: szatmár.ro archívum

Az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezte második alkalommal is megrendezi a tavaly nagy sikert aratott Böllérversenyt. Szatmárhegy után ezúttal Túrterebes lesz a helyszín, az időpont pedig február 4-e, szombat.

A szervezők várják a versenyre jelentkező csapatokat. Sertést minden csapat vihet magával, de a helyszínen is lehet vásárolni: egy 90-95 kilogrammos jószág ára 630 lej lesz. Aki a szervezőktől igényli a sertést, annak február elsejéig kell kifizetnie az összeget, az állatot pedig a helyszínen veheti át. Vizet, áramot valamint csapatonként egy raklapot továbbá szalmát szintén a szervezők biztosítanak.

A helyszínen állatorvos is szolgálatot teljesít majd, mert egészségügyi vizsgálat nélkül a hústermékek nem vehetnek részt a versenyben. Szintén a helyszínen lehet majd hozzájutni a kábítószerszámhoz - ugyanis az Európai Unió előírásai szerint csak kábítás után lehet leszúrni az állatot.

A versenyzőknek magukkal kell vinniük ugyanakkor a sütéshez-főzéshez szükséges tűzifát, a disznóvágáshoz és a hús feldolgozásához szükséges eszközöket. A szervezők külön kérik a versenyzőket, amennyiben rendelkeznek tájjelegű, hagyományos eszközökkel, azokat is vigyék magukkal.

Összesen kilenc versenyszámban mérettethetik meg tudásukat a böllérek. Díjat kap a legfinomabb fogópálinka, a legfinomabb toroskáposzta, a leggyorsabb disznóbontó (szúrástól a disznó asztalra kerüléséig), a leghosszabb hurka készítője, a leghosszabb kolbász készítője, a legfinomabb véres-hurka készítője, a legfinomabb májas-hurka készítője, a legfinomabb kolbász készítője és a legfinomabb forralt bor készítője.

A versenyen jelen lesz Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tancás elnöke és meghívást kapott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Ritli László jelenlegi és Cseke Attila korábbi egészségügyi-miniszter. Az ő és a további vendégek tiszteletére és megvendégelésére minden csapatnak fel kell ajánlania két-két kilogrammnyi terméket.

A versenyzők reggel hat órakor gyülekeznek majd a túrterebesi vásártéren, nyolc órakor kezdődik a disznóvágás és 15.30-kor lesz a díjátadás. Az a csapat nyer, amely a különböző kategóriákban a legtöbb első helyet szerezte.
A díjátadás után aztán kezdetét veheti a mulatozás!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: