2017-11-27 12:03:45• hírek • Bede Emőke

Várja a tenniakarók jelentkezését a Helyi Akciócsoport

Hétfő délelőtt a Szatmár Megyei Prefektúra gyűlésterme adott otthont a Helyi Akciócsoport beszámolójának, melyen Szűcs Rita avatta be a jelenlevőket az akciócsoport eddigi eredményeibe.

A „A Helyi Fejlesztési Stratégia kidolgozásának, valamint Helyi Akciócsoport létrehozásának előkészítése Szatmárnémeti municípiumban” nevet viselő projekt a 2017-es év szeptembere és decembere között zajlik, és fő célkitűzése, hogy a város négy marginalizált zónájában hosszútávú fejlesztéseket valósítson meg. Ez a négy zóna voltaképpen négy problémás utcát ölel fel: Ostrovului, Crangului, Horea és Toamnei. Ezekben az utcákban az ott lakók valós igényeit veszik majd figyelembe, és arra törekszenek, hogy javítsák az életszínvonalat. Ez természetesen kiterjed az oktatásra, az egészségügyre és más közszolgáltatásokra is.
 

Beszámolójában Szűcs Rita hangsúlyozta, hogy továbbra is várják a tenniakaró magánszemélyek és jogi személyek jelentkezését, hiszen csak egyesült erővel lehet nagyobb célokat megvalósítani.
 

Aki kellő elhivatottságot érez magában, hogy jobbítsa a fentebb megnevezett zónák mindennapjait, annak a Helyi Akciócsoport székhelyén kell letennie egy erre vonatkozó kérvényt a személyi igazolvány másolatával egyetemben (jogi személyeknek ezen felül további iratokra lesz szükségük). Amennyiben az akciócsoport kedvezően bírálja el a kérelmet, azonnal be lehet fizetni a jelentkezési díjat is. Ezt követően az újdonsült tag már szavazati joggal is rendelkezik az egyesületen belül, valamint megkezdheti jogai érvényesítését és kötelességei teljesítését is.
 

További információkkal Oana Ciulean szolgálhat, akit a 0770-148539-es telefonszámon lehet elérni, de érdemes ellátogatni a Helyi Akciócsoport weboldalára is, ahol a jelenleg is zajló és a tervezett projektekről lehet értesülni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: