2013-07-23 18:40:41• hírek • (x)

Várja a jelentkezőket a Partiumi Keresztény Egyetem

Színes programokban vehettek részt idén is a PKE nyelv- és irodalom szakjainak hallgatói.

A PKE Bölcsészettudományi Karának három nyelv- és irodalom szakán nemrég zárultak a tanévértékelések.  A Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék életében fordulópont volt az idei tanév, hiszen idén először már három évfolyamon voltak hallgatók, és a tanév végén elballagtak az első magyar szakos végzősök is.  Az előző évekhez hasonlóan a magyarosokhoz idén is számos meghívott vendégelőadó érzetett, többek között Antalné dr. Szabó Ágnes nyelvész és Latzkovits Miklós irodalomtörténész.

A tanszék szervezésében három könyvbemutatóra is sor került: májusban Boka László kötetét, majd a P. Lakatos Ilona szerkesztésében megjelent nyelvészeti kötetet mutatták be. Júniusban a Partium Kiadó tíz éves születésnapi rendezvényeinek egyik programpontja a Kilián István 80. születésnapjára kiadott kötet bemutatója volt. Ezzel egy időben elindult a KéPKEret, Irodalmi és művészeti beszélgetéssorozat, melynek házigazdája Boka László.

A Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék az idei tanévben is nagy hangsúlyt fektetett a színvonalas oktatás mellett az aktívan eltöltött szabadidős tevékenységekre is. Akárcsak a magyar szakosok, a németes hallgatók is tartalmas előadásokkal gazdagodhattak az irodalomtudományok, a nyelvtudományok valamint a fordítástudomány terén meghívott vendégelőadóknak köszönhetően, akik pécsi, szegedi illetve budapesti egyetemekről érkeztek. A PKE vendége volt idén is Jörg Jäger berlini vendégoktató, aki kommunikációs tréninget tartott a diákoknak. A hallgatók belföldi és külföldi műhelymunkákban vettek részt, de emellett az egyetemi nyílt napon, a Német Szaknapon és a Tudományos Diákköri Konferencián is tevékenyek voltak. A tanszék külföldi kapcsolatai révén a hallgatók a korábbi évekhez hasonlóan a nyári hónapokban is fejleszthetik tudásukat, mégpedig Frankfurt am Main városában egy tanulmányút keretén belül.

Partiumi Keresztény Egyetem

Az Angol Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék idén csatlakozott a Janus Pannonius Szakkollégium Nyelv- és Irodalomtudományi Műhelyéhez. Ennek keretén belül került sor az irodalmi illetve nyelvészeti workshopokra, ahova olyan előadók kaptak meghívást, mint Kornya Zsolt, író, szerkesztő, műfordító, Anna Litovkina nemzetközileg elismert közmondáskutató és Thomas Napierkowski, a coloradói egyetem professzora.

A komoly tudományos munka mellett, a tanszék tagjai-hallgatók és oktatók egyaránt-részt vettek különféle szórakoztató és szabadidős tevékenységek szervezésében is, mint például a hagyományosan megtartott Christmas Party és a Partiumi Egyetemi Napok, különös tekintettel az angol tanszéki napra, ahol a végzős hallgatók angol nyelvű filmszinkronjaikat mutatták be.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: