2010-05-19 13:02:31• hírek • Balog Anita

Varga Annamária nyerte a második elődöntőt

Megfázásoktól és torokgyulladástól megfogyatkozott mezőny lépett a Music'at Pub színpadára kedd este. A Szatmár.ro és a népszerű szórakozóhely közös tehetségkutatóján most öten énekeltek, a zsűri a legtöbb pontot pedig Varga Annamáriának adta.

Bon Jovi, Eric Clapton, Glorya Gaynor nemzetközi slágereivel és két magyar dallal léptek fel a Karaoke Live második elődöntőjének résztvevői kedd este a Music'At Pubban. Bár eredetileg jóval több versenyző volt feliratkozva a megmérettetésre, többen megbetegedések miatt visszaléptek, ők valósznüleg a harmadik és egyben utolsó elődöntőn lépnek majd színpadra.

Az alacsony versenyzői létszám ellenére fantasztikus hangulat volt a pubban, a fellépők többsége igazi rajongótáborral érkeztek a versenyre. Ahogy lenni szokott, a zsűrinek nehéz dolga volt, de azért nem annyira, hogy ne egyértelműrn a Feke Pál Magam módján-t éneklő Varga Annamáriát juttassák be elsőként a döntőbe. A második továbbjutó Pop Ionut lett, aki Bon Jovi Always című dalát adta elő, és biztosan ott lesz a döntőben Botos Izabella is, aki Gloria Gaynor I wil survive című dalát énekelte.


Varga Annamária aratta a legnagyobb sikert
Varga Annamária aratta a legnagyobb sikert


A június elsején megrendezésre kerülő döntőben az első helyezett díja egy két éjszakás félpanziós wellness hétvége a hajdúszoboszlói Hotel Napsugárban, egy 500 lej értékű minőségi bor vásárlási utalvány a Nachbil borászat felajánlásával. A zene szerelmesei számára azonban nagy valószínűséggel az első helyezettnek járó közös élő koncert a Music'at Pubban a 4ever együttessel. 
A második helyezett egy két éjszakás félpanziós wellness hétvégének örülhet majd a hajdúszoboszlói Hotel Napsugár felajánlásával, valamint a Fitland fitnessközpont 300 lej értékű egészség-utalványát is megkapja. 
A harmadik helyezett nyereménye egy két éjszakás félpanziós wellness hétvége hajdúszoboszlói Hotel Napsugárban valamint az Aphrodité szépségszalon 200 lej értékű szépségutalványa.

A versenyben résztvevők továbbá különdíjakra is számíthatnak: a Szatmárnémeti Pokerface élő pókerklub két 50 lej értékű turnament beugrót ajánlott fel, a One Day Club online szállásközvetítő portál pedig egy egy éves, 60 ezer forint értékű klubtagságot ajánl fel egy versenyzőnek.

A Karaoke Live második elődöntőjének egyik különlegessége az volt, hogy versenyen kívül fellépett egy dallal Harkai Réka is, aki a TV2 Megasztár 5 című tehetségkutatóján több előválogatáson is továbbjutott, a hétvégén pedig a műsort nézők kis izelítőt is kaphattak az ifjú tehetség produkciójából.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: