2012-11-30 09:08:18• hírek • Póti Orsolya

Váradi Katalin alkotásaiból nyílt kiállítás

Életmű kiállításnak ad otthont a Szatmári Alkotóház galériája közel egy hónapon át. Az érdeklődők Váradi Katalin gobelin alkotásait csodálhatják meg.

November 29-én, csütörtökön öt órától Váradi Katalin kiállításának megnyitójára került sor a Szatmári Képzőművészek Egyesülete és a Szatmár Megyei Tanács szervezésében. A tárlat a művésznő ötvenedik születésnapja alakalmából nyílt és mint megtudtuk, közel húsz alkotást foglal magába.

Váradi Katalin gyermekkora óta vonzódik a képzőművészethez. Mindegyik kiállított alkotása több, mint tízezer öltésből áll. A gobelin nem más, mint festőművészet, csak cérnával és tűvel - ezt bizonyítják a művésznő gobelinjei is.

„Körülbelül tíz éve foglalkozom gobelin képek készítésével és közel öt éve vagyok a Szatmári Képzőművészek Egyesületének tagja. Munkáimat eddig főként itthon, Szatmárnémetiben láthatta a nagyközönség" - mondta el Váradi a Szatmár.ro-nak.

A megnyitó keretében a művésznő munkásságát Gergely Csaba festőművész méltatta, a klasszikus dallamokról pedig Hutzel Levente, a Szatmári Művészeti Iskola zongora szakos diákja gondoskodott.

Az érdeklődők december 19-ig tekinthetik meg a tárlatot.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: