2012-12-18 18:44:41• hírek • Kocsis Zoltán

Vandalizmus miatt panaszkodik a polgármester

A vandál cselekedetek elszaporodása miatt emelte fel a szavát Dorel Coica, Szatmárnémeti polgármestere a kedden megtartott sajtótájékoztatóján. A város első embere köszönetét fejezte ki ugyanakkor a politikai pártoknak, amiért azok eltávolították választási kampányplakátjaikat.

Coicánál az verte ki a biztosítékot, hogy ismeretlen tettesek az elmúlt napokban a Kossuth-kertben nyolc fém és 12 műanyag szemetest, az 17-es lakónegyedbeli ún. UFO-parkban pedig hat világítótest buráját tették tökre. Ráadásul az Október 25 térről elloptak három olyan reflektort, amelyek a zászlót világították meg, a Golescu hídon pedig két fiatal három trikolórt tépett el az oszlopokról.

„Szigorítani fogjuk a járőrözést ezeken a helyeken, akit pedig elfogunk, azzal megfizettetjük az összes kárt", jelentette ki Coica, aki azt nem tudta megmondani, hogy az okozott kár értéke mekkora. „El kell érnünk azt a polgári öntudatot, amely a nyugati országokat jellemzi", tette hozzá.

Nehéz ugyanakkor „polgári öntudatról" beszélni akkor, amikor egy megyeközpont vezetője nem tudja megmondani, mi történik a polgármesteri hivatal közvetlen közelében. A Szatmár.ro egy héttel ezelőtt, október 12-én jelezte, hogy tucatnyi autó parkol az Október 25 téren. A helyzet továbbra sem változott, mint ahogy Coica válasza sem: „Nem tudok a problémáról, de utána fogok nézni!".

Ismét parkoló autókkal telt meg az OKtóber 25 tér

Végezetül a polgármester köszönetet mondott valamennyi politikai pártnak, amely részt vett a parlamenti választásokon, amiért azok az általa kitűzött időpontig (december 17., hétfő) eltávolították a kampányplakátokat a közterületekről. „Itt-ott maradt még egy-két kisebb plakát, ám ez megbocsátható bűn. Napokon belül eltávolítjuk azokat is", jegyezte meg Coica.

Arról nem esett szó, mi van az olyan magántulajdonokkal, mint a PSD-székház....

A PSD-széház a Kazinczy utcára néző oldala

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: