2014-03-26 10:24:54• hírek • MTI

Van Rompuy: az EU az atombiztonság kulcsszereplője

Az Európai Unió a nukleáris biztonság egyik kulcsszereplőjévé vált Európában és globális szinten egyaránt - hangsúlyozta szerdán Hágában, a nukleáris biztonságról szóló nemzetközi csúcstalálkozón Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

A tagországok állam- és kormányfőit tömörítő uniós Európai Tanács elnöke - nemcsak a nukleáris biztonságra, hanem részben az ukrajnai eseményekre is utalva - figyelmeztetett: "ismét veszély leselkedik a nemzetközi stabilitásra és biztonságra", a világ vezetőinek "a vállát nyomja az a felelősség, hogy fenntartsák a jogállamiságon alapuló világrendet". "Meg kell kettőznünk erőfeszítéseinket, hogy békés és egységes világot építsünk, amelyben a vitákat tárgyalással és nem erővel rendezzük" - szögezte le.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szintén azt hangsúlyozta, hogy a hágai csúcs részvevőinek egységesen meg kell mutatniuk, hogy elkötelezettek a béke és a jogállamiság megkérdőjelezhetetlen tiszteletén alapuló világrend mellett. A portugál politikus emlékeztetett, hogy a legalapvetőbb cél az állampolgárok biztonságának garantálása, a közös szándék pedig a nukleáris terrorizmus megakadályozása és minden hasadóanyag biztonságba helyezése.
Herman Van Rompuy az EU szerepvállalásával kapcsolatban rámutatott: az Európai Unió támogatja NAÜ-t, legnagyobb anyagi támogatója a NAÜ nukleáris biztonsági alapjának is, valamint fellép a biztonsági előírások szigorítása mellett és a törvénytelen hasadóanyag-kereskedelem ellen.

Van Rompuy szerint azonban további munkára van még szükség ahhoz, hogy a világ minden országában az összes hasadóanyag biztonságba, ellenőrzés alá kerüljön, és ebben az EU erejéhez mérten kész segíteni. "Közös érdekünk, hogy biztosítsuk: minden atomenergiát használó ország a lehető legmagasabb szinten betartsa a biztonsági és a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozását szolgáló előírásokat" - nyomatékosította Herman Van Rompuy.

Barroso pedig arra emlékeztetett, hogy a 2011-es a fukusimai atomerőmű-balesetet követően az Európai Bizottság részt vett az európai nukleáris létesítmények ellenőrzésének koordinálásában, az ajánlások megfogalmazásában, amelyek megvalósítása tagállami szintű cselekvési tervek végrehajtása révén történik. A bizottság elnöke örömét fejezte ki, hogy az európai ellenőrzési modellt több, nem uniós ország is átvette, pedig "a léc jó magasan van, de mindig van tovább, és kell is fejlődni" a nukleáris biztonság területén.

Hágában tartottak csúcstalálkozót

A hágai nukleáris biztonsági csúcstalálkozón több mint harminc ország vállalt kötelezettséget arra, hogy magára nézve is kötelező érvényűnek ismeri el, beemeli saját jogába a NAÜ nukleáris biztonsági iránymutatásait. Az erről szóló egyeztetéseken több mint ötven ország vett részt, ám nem mind, csak 35 vállalta, hogy átveszi a NAÜ előírásait. A többi között Oroszország, Kína, India és Pakisztán sem vállalt ilyen kötelezettséget.

Az atomcsúcs intézménye Barack Obama kezdeményezése, aki 2009-ben vetette fel egy ilyen konferencia szükségességét, majd a rákövetkező évben Washingtonban meg is rendezték az első találkozót, amelynek célja nem a nukleáris leszerelés, hanem annak megakadályozása, hogy hasadóanyagok rossz kezekbe kerüljenek. A mostani csúcstalálkozón 53 állam vezetői vettek részt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: