2014-03-20 02:47:24• hírek • Kocsis Zoltán

Van Persie, van manchesteri fordítás

Óriási bravúrt és kisebbfajta rekordot produkált szerda este a Manchester United a labdarúgó Bajnokok Ligájában: az idei nyolcaddöntőben a „vörös ördögöké" az egyedüli csapat, amely meg tudta fordítani az első meccs negatív eredményét. Nem állt messze ettől a Zenit sem, ám a szentpéterváriak végül hiába nyertek Dortmundban.

A bajnokságban pocsékul szereplő Manchester United az első meccsen 2-0-ra kikapott az Olympiakosz otthonában, a brit sajtó pedig már azt rebesgette, David Moyes edző állásába kerülhet, ha a csapat nem jut tovább a BL-ben. Ennek megfelelően Rooney szabadrúgásával kezdődött a meccs, a veszélyesebb helyzet viszont a Perezé volt a hazai kapu előtt. Aztán a 23. percben Holebas szabálytalankodott saját tizenhatosán belül van Persie-vel szemben, a bíró büntetőt ítélt, a holland pedig értékesítette is. Kevéssel később Evra közel került hozzá, hogy megduplázza csapata előnyét, ám Roberto bravúrral védett a francia fejesét követően. Bravúrok tekintetében nem maradt el de Gea sem, az angolok spanyol hálóőre a 40. percben gyakorlatilag életben tartotta csapatát, amikor előbb Fuster lövésénél, majd Dominguez ismétlésénél is hatalmasat védett.

Egyenlítés helyett viszont újabb hazai gól következett, a szünet előtti pillanatokban ugyanis Rooney passzolt mesterien van Persie elé, aki nem hibázott. Büntető és akciógól után csakis szabadrúgásgól következhetett és erre sem kellett sokat várni: az 52. percben ezt is bevágta a holland, amivel csapata már továbbjutásra állt. A folytatásban a ManU visszavett, az Olympiakosz próbálkozott, ám nem tudott változtatni az eredményen. A Manchester olyan bravúrt hajtott végre, amire kevesen számítottak, ám a statisztika szerint egyáltalán nem játszott elsöprő fölényben: a labdabirtoklási arány 51-49 százalék volt a görögök javára, a kaput eltalált lövések pedig csak 9-7-es hazai fölényt mutattak...

Szintén hasonló statisztikai adatokat produkált a 4-2-es idegenbeli győzelmét követően nyugodtan pályára lépő Dortmund valamint a csak a csodában bízó Zenit. Az 5. percben a csodát is elfelejthették volna a szentpéterváriak, ha Aubameyang nem fejel közelről az üres kapu mellé. Alig két perccel később a másik kapunál Witsel pattogó távoli lökete okozott komoly gondot Weidenfellernek. A német kapus ezt még védeni tudta, a 16. percben Hulk 30 méteres bombáját viszont már nem. A bekapott gól után rákapcsoltak a németek, az újabb gólhoz mégis Satov állt közelebb. A 38. percben aztán mégis kiegyenlített a BVB: Schmelzer sokadik remek beadását Kehl fejelte kapuba.

A második félidő Hulk szabadrúgásával kezdődött, majd sokáig nem történt semmi érdemleges. A rendkívül bizonytalan Dortmund nem erőltette a támadásokat, a Zenit ereje pedig felörlődött a mezőnyharcban. Mígnem a 73. percben a csereként beállt Rondon ismét vezetést nem szerzett az oroszoknak. A szentpéterváriak ettől bátorságot kaptak, a hajrában Witsel, Smolnyikov és Satov is próbára tette Weidenfellert, ám ő állta a sarat, így végül a hazai vereség ellenére továbbjutott a Dortmund.

Először fordult elő a BL történelmében, hogy valamennyi csoportelső bejusson a legjobb nyolc közé. A pénteki sorsolást így három spanyol - Barcelona, Real Madrid, Atletico Madrid -, két német -Bayern München, Borussia Dortmund -, két angol -Chelsea, Manchester United -, valamint egy francia - Paris St.Germain - klub várhatja.

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágók (összesített eredmények):
Manchester United - Olympiakosz Pireusz 3-0 (3-2)
gólok: van Persie (25, 11-es, 45., 52.)

Borussia Dortmund - Zenit Szentpétervár 1-2 (5-3)
gólok: Kehl (38.) illetve Hulk (16.), Rondon (73.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: