2009-05-18 14:46:42• hírek • Parajdi Andrea

Változtatnak a forgalmi rendszabályokon

Új forgalmi rend szerint lehet közlekedni csütörtöktől a Decebal, a Mircea cel Batran, az Aurel Pop, a Micu Klein és a Mihai Eminescu utcákban. A szabályok megváltoztatásával dinamikusabbá válik a közlekedés Szatmárnémeti központi részén - állítják a Közlekedési Bizottság szakemberei.

Már korábban beszámoltunk arról, hogy Szatmárnémeti Közlekedési Bizottsága, a közlekedési és parkolási gondok enyhítése céljából több központi utca egyirányúsítását tervezi. A táblákat már kihelyezték, azonban még le vannak takarva, az új szabályok szerint május 21-től, csütörtöktől kell közlekedni.

A Transilvania sugárúttól a Buna Vestire Gyógyszertárig továbbra is két irányban haladhat a forgalom, azonban a Micu Klein és a Decebal utcákon csupán a központi körforgalomba juthatunk be, tehát ez az útszakasz a jövőben nem lesz kivezető út a Libertatii térről.

-Tulajdonképpen egy nagy körforgalmat alakítunk ki, amely egyértelműen könnyíteni fog a közlekedésen. A Decebal úton legalább ötven parkolóhely felszabadul, ugyanis az egyirányúsítás lehetővé teszi, hogy az út mindkét szélén parkolóhelyeket alakítsunk ki, ahol majd a jelenlegivel ellentétben engedélyezett lesz a megállás - tájékoztatott Kereskényi Gábor, alpolgármester.

Akik a Libertatii térről a Transilvania sugárútra szeretnének eljutni, legkönnyebben a Cuza Voda utcáról (amelynek nem változik az iránya), a Mircea cel Batran útra letérve tehetik meg azt. A Szatmár Megyei Rendőrfőkapitányság mellett haladó Mircea cel Batran utca (Kossuth utca) továbbra is egyirányú lesz, azonban nem a Cuza Voda, hanem a Transilvania sugárútra enged majd kijárást.

Változni fog a forgalmi rend a Mihai Eminescu útszakaszon is, a jelenlegi kétírányú közlekedés helyett csütörtöktől már csak egyírányba a Micu Klein utcától, a Cuza Voda utcáig közlekedhetünk.

A Mircea cel Batran utcával párhuzamosan elhelyezkedő Aurel Pop utcában is új szabályok lépnek életbe. Az egyirányú út eddig a Transilvania sugárútra vezetett, most azonban onnan engedi a forgalmat a Cuza Voda útra.


Több központi utcában is változik a forgalmi rend
Sajtótájékoztatón számoltak be a változó forgalmi rendekről



Változtatnak a Mircea cel Batran és a Micu Klein utcák forgalmi rednjén is
A Mircea Cel Batran út a jövőben a Transilvania sugárútra enged átjárást


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: