2010-11-17 11:53:13• hírek • MTI

Változó közigazgatási egységek

Eljutott a román képviselőházba az a törvénytervezet, amelyet Nicolae Dobra demokrata-liberális párti képviselő nyújtott be, és amely a lakosság számától tenné függővé a romániai településeknek városi, illetve községi rangra való átminősítését, ez viszont megváltoztatná az etnikai arányokat - írta szerdai számában a Szabadság.

A kolozsvári napilap szerint a jogszabály-tervezetben az áll, hogy az 5000 lelket meg nem haladó községközpontokat falukká minősítik át, a 10 000 fős lakosságot meg nem haladó városok pedig községközpontokká (azaz alacsonyabb rendű közigazgatási egységgé) válhatnak.

Ha elfogadják a törvénytervezetet, Kolozs megyében Bánffyhunyad községgé minősülne vissza, hiszen az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint csak 9700 lakosa van - írja a lap. Megjegyzi: Kolozs megyéből 66 község "tűnne el", azaz válna faluvá, és mindössze 9 község - Egeres, Apahida, Kisbács, Bonchida, Szászfenes, Gyalu, Alsó- és Felsőszentmihály, Kissebes és Aranyosergerbegy - tarthatná meg eddigi státusát.

A tervezet kezdeményezője szerint az intézkedéssel csökkenne a közigazgatásban dolgozó alkalmazottak száma. Ha a jogszabályt megszavazzák, 2012-ben 67 Kolozs megyei település polgármesteri széke üresedne meg. Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke szerint nincs sok értelme annak, hogy a városi és a községi rangról pusztán a lakosok számát figyelembe véve döntsenek. 

"Az említett jogszabály-tervezetet a szenátusban már elutasították, jelenleg a képviselőház bocsátotta vitára. Nem hiszem, hogy az RMDSZ megszavazna egy ilyen törvénytervezetet, mert tisztában vagyunk azzal, hogy ily módon főleg a szórványban élő kisebb magyar közösségeket fenyegetné egy román többségű önkormányzatba való beolvadás veszélye, és a törvény talán az európai uniós pénzalapok lehívására is negatívan hatna" - vélekedett Máté András Levente, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, aki szerint szükség van a közigazgatás reformjára, de azt nem ilyen módon kell megvalósítani.


A törvény kitalálója szerint csökkenne a közigazgatásban dolgozók száma
A törvény kitalálója szerint csökkenne a közigazgatásban dolgozók száma


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: