2009-08-13 13:12:57• hírek • Gozner Gertrud

Változatos programok a Nagykárolyi Városnapokon

Augusztus 22-én és 23-án szervezik meg az idén a Nagykárolyi Városnapokat. A programok a hagyományokhoz híven idén is két színpadon fognak zajlani - tudtuk meg Bogdan Georgescutól, a Nagykárolyi Művelődés Ház igazgatójától.

A nagyszínpadot a nyomda előtti parkolóban állítják fel, a Folkszínpadot pedig a Bíróság előtti parkolóban helyezik el - tette hozzá. A városnapok idén is változatos zenei, tánc és képzőművészeti programokat foglalnak magukba. A rendezvények szombat délután kezdőnek, 16 órától a Károlyi kastélyban Balogh János festőművész, a Romániai Képzőművészek Egyesületi tagjának kiállításmegnyitójára kerül sor.

Délután öttől vonulnak fel a mazsorettek a mezőfényi fúvósok kísérete mellett a nagyszínpadhoz. Utánuk a Nagykárolyi Művelődési Ház szólistái következnek, majd fél kilenctől különböző magyarországi és hazai együttesek lépnek fel a nagykárolyi közönség előtt. Itt lesz többek közt a magyarországi Four Bones, a helyi In Extenso, a megasztáros Caramel, valamint a 3 Sud Est volt tagja, Laurenţiu Guta és együttese koncertezik.

Vasárnap tíz órakor folytatódnak a városnapi programok, amikor is a Vasile Lucaciu általános iskolában galamb és egzotikus madárkiállítás veszi kezdetét. Délben a Károlyi kastély kiállítótermében megnyitják a második mezőfényi alkotótábor résztvevőinek munkáiból összeállított tárlatot.

16 órától a Republicii negyedben táblát avatnak Corneliu Bala író, műfordító emlékére, fél hattól pedig megkoszorúzzák Ruha István hegedűművész sírhelyét a református temetőben. A nagyszínpaodn délután 18 órától a nagykárolyi diákklub szólistái lépnek fel, majd fél nyolctól a magyarországi G-Jam, Aldo Blaga, Nicola és a TNT zenekarból ismert Dobrády Ákos koncertezik.

A bíróság előtti parkolóban felállított színpadon szombaton román, vasárnap magyar népi együttesek előadásait tekinthetik meg az érdeklődők. Vasárnap többek közt fellép a domahidai Kraszna együttes, az ópályi Horpacsik János tánccsoport, az érmihályfalvi Nyíló Akác, a Rekettye népdalcsoport, a mátészalkai Szatmár néptánccsoport, a váradi Borravaló együttes. Végezetül a Szatmárnémeti Északi Színház művészei mulattatják a közönséget.

A városnapok szervezői a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal, a Helyi Tanács és Nagykároly Városának Kulturális Igazgatósága.


A Nagykárolyi Városnapok programja
A Nagykárolyi Városnapok programja - kattintson a nagyobb képért


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: