2015-02-06 10:58:37• hírek • Szatmár.ro

Változatos Házasság hete

Szentmisével, előadással, filmnézéssel, kalandokkal zajlik a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében is a Házasság hete.

"Szeretni tehozzád szegődtem" mottó alá rendezték idén a Szatmári Egyházmegyében a Házasság hetét. Már zajlik az ehhez tartozó Házas kalandtúra, melyben a házastársak különböző szórakoztató próbákat végeznek, abban erősítik kapcsolatukat, de "hivatalosan" 8-án, a vasárnapi szentmiséken nyitják meg a rendezvényt, és ünneplik meg a házasokat. Ezt követően kedden este hét órától a Scheffler János Lelkipásztori Központ udvaráról nyíló Szent István teremben filmvetítés lesz, amit beszélgetés követ.

Csütörtökön este hat órától a Székesegyház plébánián Ft. Dr. Vik János szatmári egyházmegyés pap, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus teológia karának adjunktusa tart előadást a mottóból kiindulva. Szombaton este öt órától a Szentlélek plébánián a Házas kalandtúra sorsolását tartják, hat órától pedig ugyanott megkezdődik a családok farsangi bálja. Vasárnap aztán a különböző plébániákon szentmisében zárják a hetet. A rendezvény minden programja nyitott, várják az érdeklődő házaspárokat, további információkat pedig a 0744137568-as telefonszámon lehet kérni.

Nagykárolyban 8-án vasárnap a Kalazanci Szent József templomban a 11-órás szentmisén nyitják meg a Házasság hetét, aznap este öt órától filmvetítés is lesz a plébánia hittantermében. Kedden fél héttől szentségimádást tartanak, a kápolnában, csütörtökön pedig Ft. Vik János előadását hallgatják Szatmárnémetiben este hat órától. Pénteken este nyolc órától a Szent László Közösségi Házban a farsangi bált, szombaton délután háromtól kerek asztal beszélgetés kezdődik "Házasság a mai világban" címmel, és ugyanott sorsolják ki a kalandtúra nyerteseit. Nagykárolyban is 15-én, a templomban zárul a rendezvénysorozat, a házastársak megáldásával.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: