2019-03-13 16:10:55• hírek • MTI

Változatlanul fogadta el ismét a parlament az állami költségvetést

Változatlan formában fogadta el szerdán a román parlament az állami költségvetést, amelyről azt követően volt kénytelen újból szavazni, hogy Klaus Iohannis államelnök visszaküldte felülvizsgálatra a jogszabálytervezetet.

A büdzsét 245 szavazattal 115 ellenében hagyták jóvá. A parlament ezzel lényegében elutasította az elnök felülvizsgálati kérelmét. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter kifogásolta, hogy az elnök általánosságokat fogalmazott meg, és nem mondta meg konkrétan, mit kellene módosítani.


Iohannis korábban többször bírálta a kormányt a költségvetés miatt, szerinte ugyanis a kabinet olyan bevételekre számít, amelyekkel az államháztartás nem fog rendelkezni. Azt is kifogásolta, hogy a kormány és a parlament jelentősen növelte a pártok működési finanszírozását, illetve azért késleltette a büdzsé elfogadását, hogy az idei évre tervezett közberuházások ne valósulhassanak meg, a betervezett összegeket pedig szociális kiadásokra fordítsák.


A román kormány 5,5 százalékos gazdasági növekedést remél az idén, 2,76 százalékos államháztartási hiány mellett. Amennyiben a számítások beigazolódnak, a román GDP az idén haladhatja meg először az 1000 milliárd lejt, ugyanis a kormány 1022 milliárd lej (215 milliárd euró) GDP-vel számol. A kormány szerint a büdzsének három prioritása van: az egészségügy, az oktatás és a beruházások.


Klaus Iohannisnak alkotmányosan már nincs semmilyen eszköze, hogy megtagadja a költségvetés kihirdetését, így azt 10 napon belül alá kell írnia. Az idei büdzsé azért késett, mert a kormány csak februárban terjesztette a parlament elé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: