2012-09-01 13:36:41• hírek • Póti Orsolya

Változatlan színházi jegy- és bérletárak

Szeptember 3-tól már válthatók bérletek a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat 2012/2013-as évadának előadásaira. A jegyek és a bérletek áráról Stier Péter adminisztratív igazgató tájékoztatta a szatmári sajtó képviselőit.

„Ebben az évadban nem emeljük a jegy- és a bérletárakat: úgy a felnőtt-, mint a diákjegyek, illetve bérletek ára megegyezik a tavalyival. Az új évadban összesen húsz típusú bérlettel tudunk szolgálni: nyolc felnőtteknek, négy líceumba járó diákoknak, két V-VIII. osztályos diákoknak és öt kisiskolásoknak szóló bérlettel, illetve az Iciri-Piciri bérlettel, amely a bábelőadásokra érvényes" - nyilatkozta Stier.

Ami a jegyek árát illeti, egy felnőtt bérlet 50 lejbe kerül, a nyugdíjas és középiskolás bérlet 30 lej, az ifjúsági bérletek ára 25 lej, valamint a kisiskolás és Iciri-piciri bérlet 15 lejbe kerül. A bemutató előadások jegyára 30 lej, a felnőttjegy 18 lej, a diák- és nyugdíjas jegy 12 lej, a stúdióelőadások jegyára 12 lej, a bábelőadások ára pedig 7 lej.

A színházlátogatóknak különösen megéri most bérletet váltaniuk, mivel a változatlan árak mellett az idei évad színházbérletei egyes vendégelőadásokra is kedvezményes belépésre jogosítják fel tulajdonosaikat, emellett pedig a felújított tavalyi előadások belépőjegyeihez is kedvezményesen juthatnak hozzá a bérlettel rendelkezők.

A felnőtt bérletek, a korábbi évek gyakorlatától eltérően tartalmazzák a szilveszteri előadást is, melyre ezúttal az év utolsó éjszakáján kell külön belépőt váltaniuk a nézőknek.

A Harag György Társulat az elmúlt évad elején egy új, elektronikus jegyvásárlási rendszert vezetett be, amelynek lényege, hogy nyilvántartásba vegye a színházlátogatókat, és értesíteni tudják őket az újdonságokról, illetve a műsor időpontjának módosulásáról. Az online jegyértékesítés továbbra is áll, sőt lehetőség lesz online bérletvásárlásra is.

Szeptember 3-tól már lehetőség nyílik bérletváltásra, illetve a helyek megerősítésére. A tavalyi bérletes helyeket szeptember 26-ig tartják fent.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: