2019-05-29 05:00:18• hírek • Blikk.hu

Válságba került Jolly és Suzy házassága?

Jolly egy idegen nővel fotózkodik, Suzy nem hordja a gyűrűjét – tényleg szakított volna a sztárpár?

13 év után véget érhetett Jolly és Suzy kapcsolata. A Bors információi szerint a sztárpár már szakított egymással, külön is élnek, bár eddig mindig azt hangoztatták: képesek megbocsátani a másiknak.

 

A két énekes kapcsolatának megromlását több minden is jelezte: kezdetben a tavalyi, közös fellépéseik lemondása, majd az egyre ritkuló közös képek. A lap szerint Jolly alig-alig, Suzy pedig egyáltalán nem viseli már a karikagyűrűjét, sőt, a férfit nemrégiben idegen nővel szúrták ki a közösségi oldalán. A fekete hajú, fiatal hölgy, akivel szívecskékkel teli közös fotót osztott meg a zenész, elmondása szerint nagyfiának barátnője, bár előzőleg azt nyilatkozta, egy márka fotózáson dolgoztak közösen, a szívecskéket is a brandnek szánta a lány helyett. Azt azonban beismerte, valóban nem túl fényes a kapcsolata Suzyval:

 

„Nem vagyunk a legfényesebben, de mindenhol vannak problémák. Együtt járunk fellépni is” – mondta a lapnak. Felesége (aki nem tud arról, hogy Jollynak új párja lenne) hasonlóan szűkszavú volt, azt hangsúlyozva, jelenleg inkább kislánya ballagására akar koncentrálni.

 

„Az van, amit Zoli mond, én nem szeretnék nyilatkozni” – zárta rövidre Suzy.

 

Hasonlóan érdekes sztársztorikért keresse fel a Blikk.hu-t!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: